Munkatársunktól - Délmagyarország napilap - 2012.02.17. 18:09
Azzal indokolta a szponzorációt, hogy a magyar ember szereti a labdarúgást, a helyi vállalkozásoknak pedig – szerinte – kötelességük a mecenatúra, mert a sport rendre, munkára, rendszerességre és fegyelemre nevel, ezek pedig a siker zálogai lehetnek.
Horváth Zoltán klubelnök közölte, reméli, a most egy évre kötött szerződés gyümölcsöző együttműködés kezdete, s az első lépcsőt jelenti a sportág további fejlődésében. Kandó Róbert szakmai igazgató az utánpótlás-nevelésről szólva elmondta: a közelmúltban alakultak át, már akadémiai rendszerben működnek, jelenleg 350 fiatal rúgja a bőrt az egyesületben, és a legutóbbi válogatókon 200 gyerekből 29-et választottak ki. A megállapodást Horváth Zoltán és Veszelovszki László látta el kézjegyével, utóbbi közölte, a támogatás összege nem publikus.
Szintén a vásárhelyiekhez kapcsolódó hír, hogy valószínűleg a csapatnál folytatja pályafutását a Szeged 2011 korábbi játékosa, Varga István, Tápéra távozik a nyáron igazolt védő, Bárkányi Bálint, valamint hogy a tabella második helyén álló Pilisvörösvár visszalépése miatt tavasszal csak 15 csapatos lesz az NB III Alföld csoportja.