Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Kecskemét: bombaigazolás a Bajnokok Ligájából

Kecskemét – A KTE-Ereco kapusposzton erősített: a labdarúgócsapat vezérkara csütörtök este azzal a Daniel Tudorral kötött egyezséget, aki az ősszel még a Bajnokok Ligájában védett.
Kecskemétre jön Tudor. Aki arra számít, hogy hamarosan Vidor, Morgó, Szundi, Szende, Hapci és Kuka is Bács-Kiskun megye székhelyére érkezik, annak csalódnia kell: a lila-fehér futballklub ugyanis nem törpét, hanem kapust szerződtetett. A maga 193 centijével pedig aligha számít törpetermetűnek a 35 esztendős román hálóőr, aki másfél plusz egy évre kötelezi el magát a KTE-hez.

A román bajnok Unirea Urziceni az ősszel – a magyar aranyérmes Debreceni VSC-hez hasonlóan – érdekelt volt a Bajnokok Ligája csoportkörében, ha csak kilencven perc erejéig, de Daniel Tudor is részese lehetett a nagy kalandnak. Éppen a Glasgow Rangers elleni, óriási meglepetésre idegenben 4-1-re megnyert találkozón őrizte együttese hálóját, ráadásul tizenegyest is hárított. Ami miatt még inkább emlékezetes a párharc: az öt találatból három öngólt volt.

Daniel Tudor kivédte a Glasgow Rangers játékosa, Steven Davis tizenegyesét a Bajnokok Ligájában.
Daniel Tudor kivédte a Glasgow Rangers játékosa, Steven Davis 11-esét a BL-ben.
Fotó: AP Photo 

Tudor jó néhány helyen megfordult pályafutása során, a Flacăra Moreni, a Dinamo Bucureşti, a Farul Constanţa, az AS Rocar Bucureşti, az Universitatea Craiova és az Arad színeiben is szerepelt Romániában. Magyarország sem ismeretlen neki, hiszen három éven át a Fehérvár FC kapuját védte.

- Végy egy jó kapust? Kipipálva! A Vidinél már dolgoztunk együtt, csupa pozitív élményem van vele kapcsolatban – dicsérte az új szerzeményt a delmagyar.hu-nak a KTE-Ereco szakmai munkáját irányító Csertői Aurél. – Rutinos, megbízható kapus, kiváló adottságokkal, lehet rá számítani. Az ősszel eléggé fegyelmezetlen volt a csapat védekezése, ezt pedig sokat elvett a támadójáték értékéből. A tavaszi rajtra stabilizálni kell a hátsó alakzatot. Kecskemétből egyelőre szinte csak a stadiont láttam, de még a héten költözünk a családdal, a várost is hamarosan megismerem.

Az idény közben kinevezett vezetőedzőhöz hasonlóan a tulajdonos-vezérigazgató is elégedett Daniel Tudor megszerzésével. – Már hónapok óta egyeztettünk, főleg telefonon. A héten többször is találkoztunk személyesen, korrekt megállapodást kötöttünk – árulta el honlapunknak Rózsa Pál. – A két égetően fontos kérdés közül így az egyikre már megvan a válasz, a másikra is keressük. Két-három jelölt van a középső védő posztjára, remélhetőleg a jövő hét közepéig megtaláljuk a megoldást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Zoltán válogatottakat nevelne a HNKC-nál

A Pick Szeged NB I-es kézilabdacsapatával magyar kupát nyert hálóőr, Nagy Zoltán (37) novembertől kapusedzőként a vásárhelyi élvonalbeli együttes, az ASA-Consolis-HNKC munkáját segíti. Tovább olvasom