Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Kék Mókus-kupa: Hatalmas izgalmak a hajrában

A hétvégén, szombaton és vasárnap eldől, mely együttesek jutnak a Szegedi Sport és Fürdők kft. szervezésében zajló Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna helyosztóira. A december 27-i gálanapon való részvételben még tizenhét csapat bizakodik, de csak vasárnap estig.
Vannak bátor emberek, akik a szinte kilátástalan helyzetben is be mernek vállalni olyan fogadást, amelynek oddsa bármely bukmékerirodánál vagy internetes fogadócégnél nagyjából egy a tízhez. A Fit World együttese két csapatot indított a Szegedi Sport és Fürdők Kft. szervezésében zajló Kék Mókus-kupán, és bizony a selejtezők első két meccse után egyik korosztály sem lehetett büszke a teljesítményére. A +35 évesek csapata ekkor két vereséggel és nulla ponttal, a +45-ösök pedig két döntetlennel és két ponttal csoportjuk utolsó helyén álltak. És ekkor jött a csapathoz tartozó Horváth Antal inkább buzdításnak, mint a realitásnak szóló nyilatkozata: mindkét gárda ott lesz december 27-én a torna utolsó, döntőkkel teli napján. Nem is akárhol: a fináléban!

A nagy szervező Horváth Tóni jóslata, annak legalábbis egyik része már összejött: a +45-ös csapat ugyanis döntős. Az ellenfele egyelőre kérdéses, hiszen ebben a korosztályban egyetlen mérkőzés van hátra, amelyen eldől, a SZAK Öregfiúk, az Együtt Szegedért Egyesület vagy a Hódmezővásárhely lesz a másik döntős. Nemcsak erre a kérdésre kaphatunk választ szombaton és vasárnap, hanem a további két korcsoportban is eldől minden. A +35 éveseknél még hat, a –35 éveseknél nyolc együttes reménykedhet abban, hogy a Kaszás Gábor-emléktornával fűszerezett gálanapon nemcsak szurkolóként lesz jelen, hanem pályára is lép. Az együttesek tiszta lappal rajtolnak, amit eddig elértek, már szinte semmit sem számít.

Lesz, aki örül, lesz, aki bánkódik a hétvégi szegedi kispályás fociesemények után. Fotó: Karnok Csaba
Lesz, aki örül, lesz, aki bánkódik a hétvégi szegedi kispályás fociesemények után.
Fotó: Karnok Csaba

A +35 évesek szakágában a tavalyi helyosztókon szerepelt gárdák közül három (Első Beton, Fit World, Favor Trans Makó) ezúttal is ott van a mezőnyben, csak a Retro FC hiányzik. Ugyanez az arány a nyílt kategóriában is, ahol az Eurolakk kivételével szintén három együttest (a tavaly még Batyu Bt. most Csupaszív FC, a mezőhegyesi Dublin Music Pub, valamint az Oldzaki) találhatunk még a mezőnyben.

A hétvége feladata igen komolynak ígérkezik: eldől ugyanis, kik kerülnek a sorozat legjobbjainak gálájára. Nemcsak a torna, hanem az izgalmak is hajráznak.

A hétvége programja

Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna, Szeged, Etelka sor, szombat, 16 óra: Csupaszív FC–RET FC (–35), 16.50: Oldzaki–Szeged Étterem (–35), 17.40: Silver–Micro Meat-Soma FC (–35), 18.30: Dublin Music Pub–Corsó Café (–35), 19.20: ROSÉ–Siker (+35), 20.10: Csupaszív FC–Oldzaki.

Vasárnap, 10.30: SZAK Öregfiúk–Hódmezővásárhely (+45), 11.20: RET FC–Szeged Étterem (–35), 12.10: Silver–Dublin Music Pub (–35), 13.00 Micro-Meat-Soma FC–Corsó Café (–35), 13.50: Csupaszív FC–Szeged Étterem (–35), 14.40: RET FC–Oldzaki (–35), 15.30: ROSÉ–Fit World (+35), 16.20: Favor Trans Makó–Dogfutár (+35), 17.10: Micro-Meat-Soma FC–Dublin Music Pub (–35), 18.00 Fit World–Siker (+35), 18.50: Első Beton–Dogfutár (+35), 19.40: Silver–Corsó Café (–35), 20.30: Első Beton–Favor Trans (+35).

Olvasóink írták

  • 6. footballon@freemail.hu 2008. december 20. 22:57
    „Tisztelt knowledge!
    Stilusod szimpatikus , üzeneted elfogadom , válaszolok is.
    A Pistákkal nekem sincs gondom , ellenben az arc , név nélkül gúnyolódó , mocskolódókkal annál inkább!
    Mi a bűnöm tulajdonképpen?
    Szimpatizálok a jelenlegi szabályokkal !Ezt vállalom.
    Ugyanakkor mások véleményét elfogadom , tiszteletben tartom .
    Egyébként engem valószínűleg összekevernek valakivel , talán a szervezőkkel?
    Magam szurkoló vagyok és az egyik résztvevő csapat 15. pozíciójában nevezett játékos.
    Sérülésem miatt egyébként ebben a Kupában már pályára lépni sem fogok!
    Engem egyébként sem gyáván -név nélkül-, sem szemtől szemben nem szükséges felvilágosítani , kigúnyolni játéktudásomat illetően , mert azzal tisztában vagyok , helyén kezelem.
    A szabályokat nem én találtam ki , hanem a szervezők ,amennyiben tanulság akad azt nyilván utólag le fogják vonni.
    Akik Kunticsékat szeretnék látni , azok sajnos ebben a Kupában már nem fogják látni őket , viszont Kisteleken erre lehetőségük van , hétről- hétre.
    Egyébiránt az idézett pesti "példaképeket" a korábbi években én láttam már Szegeden könyökkel taglózni , bírókkal ordítozni , ellenfelét a lelátóra rúgni , részegen pályára lépni , ámokfutni.
    Erre lenne szükségünk?
    Sajnálom , hogy középpontba kerültem , a gyáva -név nélküliek- céltáblája lettem , hidd el nem erre vágytam!
    Magam részéről szívesen befejezném,tisztelettel kérem a Macskajancsikat ,nekem ne üzengessenek , ez a fórum nem erre való.
    Itt a Mókusról ajánlott véleményt cserélni, kulturált formában .
    Normális Barátaimnak jó szurkolást és Kellemes Ünnepeket kívánok , a nem normálisakat pedig nem tudom hova tenni , következésképpen a véleményüket sem tudom értékelni!
    agyament babettás, Tonypilot, footballon
    ui:Akik ismernek ,esetleg elismernek ,azok feltételezem 30 éves szegedi kispályás múltam és szemtől szemben vállalt véleményem miatt teszik.”
  • 5. knowledge 2008. december 20. 19:46
    „Footballon
    Sajnos izsuknak igaza van.
    Emlékszem annak idején mikor a Dóm-Ingatlan játszott a Fergeteggel. A Fergetekben: Urban, két Kenesei, Tímár...
    Dómban: Shultz, Vámosi, Erős , Vörös... csak néhány nevet említsek. Mind két oldalon csak NBI-es játékosok játszottak. Nem beszélve a szerbekről Kunticcsal az élen vagy a Betonról ahol a Szegedi NBII-III-asok játszottak. Még a lámpákról is emberek lógtak annyian voltak. Nem lehetett bemenni akkora volt az érdeklődés. Most meg teljes érdektelenség a Kutya szabályok miatt. Most Kisteleken van az amit régen a Kék-Mókus képviselt.Sajnálom, hogy ennyire tönkretettétek a színvonalat. Ki kíváncsi két pocakos krumpli tötyörgésére?
    Hagyj kérdezzek valamit: A Kék-Mókust magadnak szervezted? Vagy az embereknek, hogy minnél többen játszák és nézzék?
    Te ki ellen játszol szívesebben egy NBI-es ellen akit a Tv-ben látsz és végre testközelből is megtapasztalhatod, hogy milyen lehet ellen játszani vagy egy közömbös Pista ellen aki harapja a labdát? (Pista csak egy példa, nem mintha problémám lenne a Pistákkal)
    És akkor is tömegsport volt.
    Ettől függetlenül kellemes karácsony kívánok neked, családodnak és barátaidnak.”
  • 4. footballon@freemail.hu 2008. december 19. 14:29
    „Nem játszom!
    Veled pedig - név nélkül- nem párbajozom , ez a fórum , szerintem nem erre való.
    Négyszemközt , élő szóban , szemtől szembe , bárkivel , bármikor, bármiről.
    Az ünnepi jókívánságaimat -Barátaim felé-továbbra is fenntartom !
    Nyilatkozataimat úgy is , mint Tonypilot, és úgy is , mint footballon vállalom!
    Gyáva , névnélküli izsuk???-kal nem foglalkozom , szórakozz egyedül !
    Kiszálltam ...
    Esetleg a Mókusról ,tömegsportról , barátságról , ünnepről szívesen váltok üzenetetet bárkivel , de az ócska poénjaidat tartsd meg magadnak , vagy a családodnak , ha egyáltalán igénylik...”
  • 3. izsuk. 2008. december 19. 13:11
    „Az a színvonal, amit TE képviselsz Tony!
    A döntőn a léggömbös barátaid véresere tapsolják majd e tenyerüket a produkciód láttán!
    Állítólag, ha játszol, megengedik, hogy kézből rúgd a büntetőt.”
  • 2. footballon@freemail.hu 2008. december 19. 12:10
    „Szegény Zsiga (nyugodjon békében...) idejében csalni is lehetett, szabályok sem voltak!
    Az agyament babettásnak már nincs meg a Babettája, viszont a szabályok szígorúak , ezáltal -várhatóan- korrekt versenyzésnek lehetünk tanúi.
    Ha izsuk-nak a színvonalas torna a pesti Lófaszjóskák ámokfutását jelenti , akkor -hálistennek - idén ilyet nem fog látni .
    Ellenben a babettásnak kinyalhatja a fülit!
    Mindenkinek jó szurkolást , Kellemes Ünnepeket és a Mókus -döntő résztvevőinek igalmas véghajrát kíván : a babettás!”
  • 1. izsuk. 2008. december 19. 09:56
    „Szegény Zsiga forog a sírjában, egy színvonalas torna egy agyament babettás szórakozásává nőtte ki magát!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még három hibátlan van

A második fordulóval folytatódott Kisteleken a hagyományos téli kispályás labdarúgótorna. Tovább olvasom