Munkatársunktól - Délmagyarország napilap - 2011.12.29. 07:11
A képviselők csapata – a médiaválogatott beleegyezésével – kapust igazolt, méghozzá
Kiss-Rigó László püspök személyében, akiről köztudott, hogy remekül véd.
– Edzettünk, készültünk, főként mentálisan – kezdte a beszélgetést
Mihállfy Béla képviselő, aki érdekelt a +35-ös döntőben is mint kapus –, szeretnénk legyőzni a tollforgatók csapatát. A keretünk a következő:
Mózes Ervin,
Solymos László,
Hüvös László,
Gyimesi László,
Szentistványi István,
Kónya Gábor,
Keresztúri Farkas Csaba,
Véber György,
Vancze Zoltán és jómagam.
 |
| Képviselő a kapuban: előbb azért még a mezőnyben kell villognia. |
A médiaválogatott is leginkább elméletben készül. A kispadon az ifjúsági Európa-bajnok labdarúgó kollégánk,
Szélpál László ül.
Az újságírók keretében
Dobó Csaba,
Teleki Zsolt,
Kovács András,
Papp Zoltán,
Dlusztus Imre,
Héger Krisztián,
Bagdi Zoltán,
Horváth Norbert,
Süli Róbert,
Mádi József és a legnagyobb név, az egykori világválogatott,
Détári Lajos lép majd pályára. A két csapat a Rend- Mobil Kft. kupájáért mérkőzik.