Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Két Pick-győzelem

A Pick Szeged az Ivrytől elszenvedett vereség után már összeszedettebben játszott, s előbb a Ljubuskit, majd a Partizan Beogradot győzte le.
A Pick Szeged a bosnyák bajnokkal, s minden valószínűséggel Bajnokok Ligája csoportbeli ellenfelével, az Izvidac Ljubuskival vívta második mérkőzését a doboji tornán. Kovács Péter edző együttese sajnos ott folytatta a játékot, amelynek következménye a francia Ivrytől elszenvedett vereség lett. Ismét kiütközött az összeszokottság hiánya, amely sok hibában csúcsosodott ki. A szünetben azonban a tréner rendbe rakta a csapatot, amelyet az eredmény alakulása is bizonyít, hiszen a kétgólos hátrány hat perc alatt egy szegedi hatgólos sorozat után, amelyre a bosnyákok csak eggyel tudtak válaszolni, háromra növekedett. Ebben Dobozi Iván technikai vezető véleménye szerint közrejátszott Puljezevics kapus bravúrsorozata is.

Tegnap délután a Tisza-partiak az addig két vereséget összeszedő (Ivrytől 28–23-ra, az Izvidactól 31–28-ra kikapó) Partizán Belgráddal mérkőztek. A megfiatalított többszörös szerb bajnok ellen nagyon határozottan és összeszedetten kezdtek a Tisza-partiak. A nagyszerű védőmunka páratlanul jó kapusteljesítménnyel párosult, s már az első félidőben csak az volt a kérdés: mennyi lesz a gólkülönbség? A második játékrészben aztán Kovács edző a fiataloknak is játéklehetőséget adott, s így az első harminc perchez képest mindössze kettővel nőtt a szegediek előnye.

Pick Szeged–Izvidac Ljubuski 31–26 (14–16)
Doboj, 2000 néző. Pick Szeged: Szente – Bendó 2, Bakos 2, Lendvay, Mezei, Perunicsics 4, Matics 7. Csere: Puljezevics (kapus) Lele 3/3, Djurkovics 3, Andjelkovics 1, Krivokapics 1, Berta 2, Ilyés 6. Edző: Kovács Péter.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 4/3.
Pick Szeged–Partizan Beograd 35–23 (16–6)
Doboj, 2200 néző. Pick Szeged: PULJEZEVICS – BERTA 6, Krivokapics 3, ANDJELKOVICS 5, Mezei 4, Ilyés, Vadkerti 2. Csere: Szente (kapus), Lendvay 2, Djurkovics 1, BAKOS 5, Perunicsics 3, Balda 2, Lele 2 (1). Edző: Kovács Péter.
Kiállítások: 10, ill. 2 perc. Hétméteresek: 1/21, ill. 7/1.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utolsó HNKC-erőfelmérő

A Liss-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata a bajnoki rajt előtt a hét végén lép utoljára pályára… Tovább olvasom