Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Két Tóth Andrea a Szentes csapatában?

A legutóbbi női vízilabda OB I negyedik helyezettje jövő hétfőn kezdi meg az új szezonra a felkészülést – némileg megváltozott kerettel.
Már nem sokáig élvezhetik a nyár nyújtotta önfeledt örömöket a Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK női pólósai. Hat nap múlva már nem azt tesznek, csinálnak, amit akarnak, hanem amit Kocsis István edző követel majd tőlük. Július 23-án elkezdődik a gárda felkészülése. A keretben már eddig is történt némi változás, a vezetők pedig azon munkálkodnak, hogy a folyamat ne szakadjon félbe. Még az is előfordulhat, hogy a következő évadban két Tóth Andrea szerepel a csapatban.

– Ezen dolgozunk – jelentette ki Beleon Zsolt klubelnök. – Nem titok, világbajnokunk, Tóth I Andrea Olaszországba készül, ott szeretné folytatni pályafutását. Ha esetleg mégsem jutna szerződéshez, és amennyiben a mi ajánlatunk versenyképesnek mutatkozik, akkor a jövőben is bennünket erősít. Szeretném, ha így lenne, valamint, hogy vb-első játékosunk névrokona, Tóth II Andrea is rábólintana klubunk ajánlatára. A válogatott-kerettag kapus a Dunaújvárosból igazolt az olasz Volturnóba, onnan jönne haza. Vissza akar kerülni nemzeti együttesünkbe, erre pedig nagyobb esély mutatkozna, ha állandóan Godova Gábor kapitány szeme előtt lenne. Nagy szükségünk lenne rá, mert bár Brezovai Dorottyával szóban már megegyeztünk a folytatásról, viszont másik kapusunk, Döme Nóra, tanulmányai miatt az elkövetkező egy évben felhagy a sportolással.

A szentesiek a legutóbbi bajnokságban érem nélkül maradtak, az igazság az, megint van arra esély, hogy a szeptember második felében kezdődő új idény végén megint leszoruljanak a dobogóról.

– Pedig, ha csak képzeletben is, de ott szeretnénk állni rajta, igaz, ennek kivitelezése borzasztóan nehéznek ígérkezik – ismerte el Beleon. – Kellemetlenül és váratlanul ért bennünket Dalmády Szandra átigazolása az OSC-hez. Nem számítottunk rá, távozásával gyengült a csapat védekezése, így mindenképpen szükségünk lesz egy bekkre. Molnár Anett pedig csak decemberig áll a gárda rendelkezésére, utána kizárólag az államvizsgáira koncentrál majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú Bozó Petitől

"Barátom volt. A futballpályán ismerkedtünk meg, és lettünk cimborák. Ismertem régóta Bozó Petit,… Tovább olvasom