Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Két túlélő a magyar kupa második körében

A labdarúgó magyar kupa országos táblájának második fordulóját két Csongrád megyei csapat élte túl. Az NB II-es Makó FC a HFC (NB III) otthonában 1–0-ra nyert, az NB III-as Tisza Volán az „osztálytárs" Gyulát 3–2-re verte, míg a megyei I. osztályú SZVSE-Gyálarét a Békéscsabát megszorongatta (3–1 az NB II-es vendégeknek).
Csongrád megyei rangadó volt a labdarúgó magyar kupa országos táblájának második fordulójában. A Hódmezővásárhelyi FC a Makó FC-t fogadta – a bajnoki rajt egyik félnek sem sikerült, hiszen mindkét gárda kikapott. A javítás az NB II-es vendégeknek sikerült, akik Fülöp T. első félidőben szerzett góljával nyertek.

HFC–Makó FC 0–1 (0–1)
Labdarúgó magyar kupa, országos tábla, 2. forduló, Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Lovas.
HFC: Kovács K. – Török, Sipos, Huszár, Bakos Á. – Kökény, Batik (Mucsi, 56.) – Varga M., Rácz D., Marton B. (Domonkos, 46.) – Bata (Szűcs R., 65.). Edző: Kandó Róbert.
Makó FC: Halász – Rakonczai, Magyar, Dálnaki, Krucsó – Kulacsik, Varga R., Fülöp T. (Nagy A., 65.), Puskás Cs. (Béres, 65.), Schreiber (Podonyi, 46.) – Faragó B. Edző: Kolozsvári János.
Gólszerző: Fülöp T. (34.).

Egykori Csongrád megyei labdarúgókat is találhattunk a Gyálarétre érkező Békéscsaba keretében. A kezdőben a volt Tisza Volán-nevelés Makra Zsolt, valamint a Makóról távozott Csák Zoltán kapott helyet, csereként az egykori szegedi és makói Szélpál Tamás is beállt, míg Bernáth Péter (HFC, Makó) végigülte a kispadon a meccset. A vendégek uralták a találkozót, és amíg nem követtek el egy hatalmas egyéni hibát, a hazaiak jól tartották magukat. Ezután is akadt több szép szegedi labdakihozatal, támadásvezetés, Dürgő szabadrúgásból elért szépítése szintén említést érdemel, a kulturált körülmények között rendezett mérkőzést viszont az esélyesebb csabaiak – Csák duplájának is köszönhetően – megnyerték a nagyobb sebességi fokozattal ismerkedő házigazdák ellen.

A lila mezes Békéscsaba egyik gólja, balról: Hegyesi Á. (2), Juhász (21), Reguli (takarva) és Dürgő. Fotók: Karnok Csaba
A lila mezes Békéscsaba egyik gólja, balról: Hegyesi Á. (2), Juhász (21), Reguli (takarva) és Dürgő.
Fotó: Karnok Csaba

SZVSE-Gyálarét–Békéscsaba 1–3 (0–2)
Labdarúgó magyar kupa, országos tábla, 2. forduló, Szeged-Gyálarét, 100 néző. Vezette: Mozsár.
SZVSE-Gyálarét: Reguli – Földeák, Ágoston, Hegyesi Á., Virág – Fröhlich, Simon I., Hegyesi Zs., Dürgő – Beleznai (Cseh, 58.), Mangó (Magony, 58.). Edző: Bóka Ferenc.
Gólszerzők: Dürgő (63.), ill. Berki (15.), Csák (42., 49.).

Méghogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni! A Tisza Volán SC labdarúgócsapata képes volt rá. Előbb az NB III Alföld csoportjának nyitófordulójában, majd tegnap a magyar kupa országos tábláján is 2–0-ra vezetett, Békés megyei ellenfele (szombat: Szarvas, tegnap: Gyula) azonban egyenlített, ám a jó hajrá (talán az erőnlét is?) mégis hazai győzelmet eredményezett.

Magyar Kupa: továbbjutott a Makó és a Tisza Volán. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

Tisza Volán–Gyula 3–2 (2–0)
Labdarúgó magyar kupa, országos tábla, 2. forduló, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Bodac.
Tisza Volán: Czirják – Mészáros, Vida, Boldizsár, Búzási – Vágó, Mórocz – Vastag (Völgyi, 46.), Beretka, Végh (Kéri, 80.) – Kazi (Huszárik, 65.). Edző: Buchholcz Gábor.
Gólszerzők: Beretka (7.), Vágó (9.), Boldizsár (78.), ill. Okos (52.), Zelenyánszki (65.).

A magyar kupa országos táblájának harmadik játéknapja hivatalosan szeptember 22., szerda, 15.30. A sorsolást tehát a Makó és a Tisza Volán várhatja, itt már bekapcsolódnak az európai

Megyei selejtező

Szerdán a Csongrád megyei selejtezőt rendeztek a Szegedma.hu magyar kupában. Eredmények: Újszentiván–Kiszombor 1–7, Szatymaz–Balástya 0–4, IKV Alsóváros–Újszegedi TC 2–4, Baks–Szegvár 4–2, Csengele– Tömörkény 3–6, Forráskút– Zsombó 2–5, Domaszék–Zákányszék 2–1, Földeák–Csanádpalota 0–3, Székkutas– Nagymágocs 1–3, Üllés–Ruzsa 5–1, Szőreg–Tápé 6–0, Bordány–Dorozsma 1–1, 11-esekkel a Dorozsma nyert, Csanytelek–Szentesi Kinizsi 2–1, Bütyök csárda Mártély–Fábiánsebestyén 1–0. Az Algyő–USC Tanárképző meccset aug. 25-én, a Baktó-Petőfitelep–Deszk és a Pusztamérges–Öttömös találkozót szept. 1-jén rendezik. A Tiszasziget–Kübekháza meccs elmaradt, mert a vendégek nem jelentek meg.

Olvasóink írták

  • 1. lila 2010. augusztus 18. 21:38
    „A szélrózsa medúza lerendezte a meccset!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ifjúsági olimpia: Zsiga a nyolc között búcsúzott

A legjobb nyolc jelentette a végállomást Zsiga Máté számára a szingapúri ifjúsági olimpián: a… Tovább olvasom