Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Kezdődik a futószezon

Vasárnap a T-Com Vivicittával megkezdődik a szegedi futószezon, mely október 8-áig tart.
A holnapi (rajt 11 órakor a Dóm térről, táv: 2,8 km) T-Com Vivicittá városvédő futást a Szeged Városi Sportigazgatóság a Budapest Sportirodával közösen rendezi meg, és ezzel az eseménnyel kezdetét veszi a megyeszékhely futószezonja – tudtuk meg Halászevics Pétertől, a VSI sportszervezőjétől. Ezt még négy megmozdulás követi, egészen október 8-áig.

A Vivicittá után a Déli Apró Suliváltó (3x800 méter) következik, ezt április 29-én a Dóm téren bonyolítják le általános és középiskolák válogatottjainak (két fiú, egy lány) a részvételével. Május 21-én, Szeged napján a Cora utcai futóverseny csábítja a kocogni vágyókat, akik 3,5 és 7 kilométeres távokat teljesíthetnek, míg a családokra 1,8 km vár. A nyári szünet után szeptember 16-án következik – ismét a BS-sel közösen – a K & H olimpiai futónapok szegedi rendezvénye, ezen 3,5 kilométer vár mezőnyre. A sorozatot október 8-án a Pick korosztályos utcai futóverseny zárja, a távok a következők: 1,3, 2,6 és 10 kilométer.

Ezekhez kapcsolódóan mozgósítási versenyt hirdetett a VSI a megye általános és középiskoláinak. Az a tanintézmény, amely valamennyi az előbb felsorolt eseményen képviselteti magát (plusz: az általános iskolák június 11-i „Matyi suli ötös" nevű versenye), a sorozat zárását követően sorsoláson vesz részt, melyen három-három szegedi és vidéki iskola kap ajándékutalványt. Az intézmények programvezető testnevelői pedig adidas-ajándékot vehetnek majd át.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A triplázás küszöbén

Ma útnak indult a romániai Vajdahunyadra a Ferroép-Szeged férfi tekecsapata. Az immár hatszoros… Tovább olvasom