Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Kézilabda Szeged SE: rutin a bennmaradásért

A Balmazújváros ellen elhalasztott őszi mérkőzés pótlásával vasárnap 18 órától idegenben folytatja a női kézilabda NB I/B Keleti csoportját a Kézilabda Szeged SE. Forgó Zoltán elnök a biztos bennmaradásban bízik és hisz.
Két rutinos játékossal bővült a Kézilabda Szeged SE NB I/B-s női csapatának kerete: a születésnapját éppen tegnap ünneplő Lehmann-Dobó Andrea (35) és Vér Vivien (30) érkezett a téli időszakban.

– Szerencsénk volt, hogy a Szeged KKSE-től visszavonuló Lehmann-Dobót végül sikerült rábeszélnünk, hogy tud még segíteni a csapatunknak. Vér Vivien az elmúlt fél évet Orosházán töltötte, kettejük érkezésével pedig a csapat védekezését stabilizálhatjuk – nyilatkozta Forgó Zoltán klubelnök.

A Kézilabda Szeged SE a másodosztályban hat pontot gyűjtött, ezzel a 14 csapat között a 12. Két együttest legyőzött (Debrecen II., Abony), kettővel pedig ikszelt (Szent István SE, Inárcs-Örkény).

– És ezen kívül még volt öt olyan meccsünk, amikor sokáig döntetlen körüli eredményre álltunk, viszont kikaptunk egy, három és négy góllal. Azaz összességében, az utolsó Balmazújvárost is ideszámítva a mezőny tíz csapatával partiban vagyunk, csak nüanszok döntöttek a végeredmény kialakulásában. Abban bízom, hogy a két új játékos révén éppen ezeket a meccseket tudjuk majd másképp alakítani – vélte a klubvezető.

A fehér mezes szegediek védekezésén javítani kell. Fotó: Tóth Eszter
A fehér mezes szegediek védekezésén javítani kell. Fotó: Tóth Eszter

Az együttes az előző bajnokságban 20 pontot szerzett, és a kilencedik helyen végzett.

– Nem pontokban és helyezésekben, csak a biztos bennmaradásban gondolkodunk. Egységes a bajnokság sok azonos képességű csapattal, amelyek többsége erősített – rég volt ilyen. Maradjunk benn, ez a lényeg, ehhez a vasárnapi két pont nagyon kellene – jegyezte meg végül Forgó Zoltán.

Gólvágók

A női kézilabda NB I/B Keleti csoportjában a góllistát 103 találattal Szűcs Nikolett (Nyíradony) vezeti. A Kézilabda Szeged SE legeredményesebb játékosa Homoki Regina (21 éves), aki 12 mérkőzésen 69-szer talált be, ezzel kilencedik a listán. Velky Viktória (27) 55 gólt szerzett, de csak nyolc meccsen (ezzel 21.)
– ketten együtt a szegedi gólok több mint egyharmadát lőtték.
A háziversenyben Forgó Nikolett (21) következik 38 góllal és az összesített 44. hellyel.

A bajnokság állása

1. Vasas 13 11 0 2 395 – 313 22
2. Kecskemét 13 10 1 2 448 – 335 21
3. Göd 11 10 0 1 351 – 273 20
4. Nyíradony 13 10 0 3 398 – 355 20
5. Kispest 13 8 1 4 343 – 309 17
6. Eger 12 8 0 4 332 – 300 16
7. Orosháza 13 7 1 5 333 – 314 15
8. Hajdúnánás 13 3 3 7 318 – 352 9
9 Inárcs-Örkény 13 4 1 8 350 – 387 9
10. Szent István 13 3 1 9 284 – 379 7
11. Debrecen II. 12 3 0 9 321 – 347 6
12. K. Szeged SE 12 2 2 8 310 – 339 6
13. Abony 13 2 1 10 322 – 422 4
14. Balmazújváros 12 1 1 10 272 – 352 3

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EDF DÉMÁSZ-Szeged: törökországi tábor

Két hétig Törökországban, Köycegizben készül Matyasovszki Dániel, az EDF DÉMÁSZ-Szeged evezőse. Tovább olvasom