Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kick-box: Törpe bronzérmes

Csütörtökön, akárcsak az előző napon, öt magyar lépett szorítóba, és a legnagyobb érdeklődéssel, izgalommal Kiss Károly meccsét vártuk, hiszen számára már a finálé volt a tét az agadíri thai- és kick-box (low-kick szakág) világbajnokságon. Marokkói ellenfele sajnos jobbnak bizonyult nála.
A második nap délelőttjén csak egy magyar volt érdekelt. Szőke Róbertet (thai- box, –67 kg, Tigers SE) a szerbia-montenegrói Milislav Ilics ellen szólították ringbe. Az összecsapás a vártnál hamarabb ért véget, a szegedi versenyzőnek a második menetben három- négy centiméter szélességben felszakadt a szemhéja, s az orvos nem engedte tovább a küzdelmet. Ezzel nem jutott be a négy közé, helyezetlen maradt a vb-n.

– A srác egy jobbegyenessel talált el ilyen szerencsétlenül – mondta Szőke, miközben letörölte karjáról saját vérét –, pedig már éppen kezdtem feljönni, akár fordíthattam is volna. Az első menetet megnyerte, a másodikban viszont már jobb voltam, többet tettem a sikerért. Csalódott vagyok, főleg azért, mert úgy éreztem, ettől a sérüléstől függetlenül folytathattam volna a küzdelmet. De sportemberként, ha nehezen is, el kell fogadnom ezt a döntést.

A kudarc ellenére még mindig teljesülhetett volna Német Ferenc csapatvezető, szövetségi kapitány óhaja, aki azt mondta: két győzelemmel már elégedett lenne, főként, ha közte lenne Kiss Károlyé – az ugyanis már döntőt érne. Marokkói idő szerint 15.30-ra – két óra az időeltolódás – már az is kiderült, Törpe nem szállhat harcba a hőn áhított világbajnoki címért. A közönségen nem múlott semmi, a környező hotelekből népes magyar drukkercsapat alakult, és zengett a „Ria, Ria, Hungária!" A hazai Issam Laafisi azonban jobb volt, egyhangú pontozással győzött Kiss-sel szemben.

– A harmadik menetre nagyon elfáradtam, szinte teljesen elkészültem az erőmmel – „lihegte" a szavakat Kiss Károly, alig egy perccel a csatát követően. – Csalódott vagyok, szerettem volna jobb eredményt elérni.
A gratuláció azonban így is kijárt neki, mert egy rendkívül jó képességű, agresszív harcmodort folytató marokkóival szemben helytállt, s ne feledjük: megszerezte a válogatott első érmét, egy bronzot. A folytatás sem sikerült jobban, és ugyan nagyon bíztunk abban, hogy akár győzelmet is ünnepelhetünk ezen a napon. A debreceni Nagy Zsolt bár padlóra is küldte lengyel riválisát, a bírók szerint mégis 2:1-re veszített. A soproni Simon László sem bírt a bosnyák harcossal. Rácz Dénes (low- kick, –81 kg, Tigers SE) lapzártánk után lépett kötelek közé az azeri Madzsidov ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beton-célok - Nem a levegőbe beszélnek

A Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata ki sem látszik a „munkából". Alig hogy hazaért az… Tovább olvasom