Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Kié lesz az Aranylabda? - Messi, Iniesta, vagy Xavi nyerhet

Hétfőn este rendezi hagyományos gáláját a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, az ünnepségen gazdára talál az elmúlt év legjobbjának járó FIFA-Aranylabda, valamint a 2010-es esztendő legszebb góljáért járó Puskás-díj is.


A FIFA és az Aranylabda-voksolást eddig egyedüliként szervező France Football - egy múlt nyári megállapodás értelmében - most először közösen díjazza az év legjobb játékosát. Az már december elején kiderült, hogy a mostani szavazás győztese az Andres Iniesta, Xavi Hernández, Lionel Messi hármasból kerül majd ki. A Barcelona focistái nagyszerű idényt produkáltak, hiszen a Barca kreatív játékáról, a totális futballról beszél mindenki. Ez a három klasszis pedig meghatározó szerepet tölt be a csapatban. Messi zsenialitása egyértelmű, de az "ikerpár" Xavi és Iniesta nélkül neki is nehezebb dolga lenne.

A spanyolok világbajnokságot nyertek, úgy, hogy a keretben hét játékos kapott helyet a Barcából. Az argentin Messi ebben az évben inkább a katalán klubban alkotott felejthetetlent.

Mindhárom sztár - Valdes, Piqué, Puyol, Busquets, Bojan, Pedro, Tiago, Bartra és a többi alapember mellett - a katalánok saját nevelésű játékosa. A hármas Aranylabda-jelöléssel a FIFA elismeri a Barca játékospolitikáját is. A klub utánpótlás bázisából kikerült focistákra is lehet világhírű csapatot építeni.

A jelöltek:

Lionel Andrés Messi
Született: 1987. június 24., Rosario, Argentína
Magassága: 169 cm
Posztja: csatár, szélső
Klubja: FC Barcelona
Eredményesség: Aranylabdás és a FIFA Év Játékosa 22 évesen. Az FC Barcelonában 2004-től 233 meccsen 144-szer volt eredményes, argentin válogatottként 2005 óta 53 mérkőzésen fellépve 14 gólt szerzett, U20-as világbajnok, 2008-ban olimpiai bajnok. Az FC Barcelonával négyszeres spanyol bajnok, kétszeres BL-győztes, egyszeres európai Szuperkupa-győztes. Volt már Aranycipős, kétszer BL-gólkirály, egyszeres spanyol gólkirály.

Leo Messi, a zseni.

Xavi (Xavier Hernández Creus)
Született: 1980. január 25., Terrassa, Spanyolország
Magassága: 170 cm
Posztja: középpályás
Klubja: FC Barcelona
Eredményesség: 1999-től a Barcelona futballistájaként 421 mérkőzésen 36 gólt szerzett. Mérlege a spanyol válogatottban: 62 meccs/7 gól, olimpiai ezüstérmes volt 2000-ben, Európa-bajnok 2008-ban, világbajnok 2010-ben. Ötszörös spanyol bajnok, kétszeres BL-győztes, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, egyszeres európai Szuperkupa-győztes, egyszeres spanyol Király-kupa-győztes.

Xavi és Iniesta: ikrek a középpályán

Andrés Iniesta Luján
Született:
1984. május 11., Fuentealbilla, Spanyolország
Magassága: 170 cm
Posztja: középpályás
Klubja: FC Barcelona
Eredményesség: a Barca színeiben 2002 óta 205 mecset játszott, s 17 gólt szerzett, mérlege a spanyol válogatottban, amellyel világ- (2010) és Európa-bajnok (2008) lett, 2006-tól: 49 mérkőzés/8 gól. Klubcsapatával négyszeres spanyol bajnok, kétszeres spanyol Szuperkupa-győztes, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, egyszeres spanyol Király-kupa-győztes.

A passzkirályok.

A gálán második alkalommal adják át a tavalyelőtt alapított FIFA Puskás-díjat, a Puskás-családot Elisabeth Damborena Puskás, a legendás játékos Spanyolországban élő unokája képviseli majd.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mediteam Szeged: küzdöttek, de kikaptak a Győrtől

A harmadik negyed közepéig szoros meccset játszott, ám végül 24 ponttal, 98–74-re vereséget szenvedett a Mediteam Szeged a Győr elleni bajnokiján. Tovább olvasom