Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Kikapott Egerben, csak a bronzért küzdhet a Beton

A szegedi siker után otthon is az Eger nyert az A-Híd Szeged Beton VE ellen a Vodafone férfi vízilabda OB I elődöntőjében, így 2:0-s összesítéssel a Heves megyeiek jutottak a döntőbe.
ZF Eger–A-Híd Szeged Beton 10–9 (3–0, 2–5, 3–2, 2–2)
Vodafone férfi vízilabda OB I, elődöntő, második mérkőzés. Eger, 2000 néző. Vezette: ifj. Juhász, dr. Fekete.

Eger: SZÉCSI – Bátori, GRAHAM 3, BIROS 2, Varga II. Zs. 1, Bundschuh 1, HOSNYÁNSZKY 2. Csere: Gerritse, Binder, Kovács G. 1, Seman, Mezei. Edző: Gerendás György.
Szeged: BAKSA – Kiss Cs. 1, Hegedűs, Kunac 1, DR. MOLNÁR 2, Somogyi, Bálint. Csere: Younger 1, Kayes 2, Turzai, Juhász Zs., Lehmann, TÖRÖK B. 2. Edző: Vincze Balázs.

Gól – emberelőnyből: 11/5, illetve 11/3.
Kipontozódott: Gerritse (30.).

Továbbjutott a döntőbe: 2:0-s összesítéssel az Eger.



Hogy mindkét csapat idegei pattanásig feszültek, azt jól jelezte az első néhány támadás. Komoly helyzet nem igazán alakult ki az ide-oda úszásban, a szegedi kapuban Baksa és előtte a védők remekül együtt éltek a játékkal. Megérkezett az első előny is, amelyet Biros a kapufára tüzelt. Aztán az olimpiai bajnok két megúszásból nem hibázott, majd a harmadik fórt – miközben a Szeged egyet sem kapott... – Graham a rövidbe bombázta, 3–0. A negyed utolsó percében megkapta az előnyt a Szeged is, de Kiss Csaba a rövidet védő Szécsibe lőtte a labdát. Ez a szituáció, a tanácstalan passzolgatás is mutatta, ebben a játékrészben a Szeged támadásvezetése valahogy nem volt az igazi.

Józsi egyenlíthetett volna az utolsó percben, de húzása elakadt Szécsiben. Archív fotó: Frank Yvette
Józsi egyenlíthetett volna az utolsó percben, de húzása elakadt Szécsiben. Archív fotó: Frank Yvette


Szentes: második meccs

A Vodafone férfi vízilabda OB I 5–8. helyéért zajló rájátszásában a Kalo-Méh CS&K Szentes ma 17 órától a szentesi ligeti uszodában a Szolnok együttesét látja vendégül. A helyosztó első találkozóján, kedden az akkor hazai Szolnok 21–9-re győzött, ám a Kurca-partiak abban reménykednek, megszorítják, sőt talán harmadik mérkőzésre is kényszerítik a vendégeket. A tények nem ezt mondják, hiszen a Szolnok Szentesen 9–7-re, majd otthon 18–8-ra nyert, de tudjuk, a labda gömbölyű...

A második negyed első szegedi akciója viszont arról adott bizonyítékot, hogy nincs különösebb probléma. Előbb egy kivédekezett egri előny, majd egy bátor, távoli Molnár-lövés mutatta az önbizalom meglétét, és ugyan Szécsi elsőre még védett, de Kayes a vízből magasan kiemelkedve végre megtörte a gólcsendet. És Molnár akcióból betalálva visszahozta egyetlen találatra az A-Híd együttesét. Semmi különös nem történt, csak annyi, hogy ötletesebb és kapura veszélyesebb lett a szegedi játék. Meg kell dicsérni Baksát is, aki emberelőnyökben parádézott a kapuban, Kunac gólja pedig már az egyenlítést jelentette, 3–3. Az Eger addig kapta a fórokat, amíg csak sikerült a labdát a hálóba lőnie Hosnyánszkynak, válaszként pedig Kayes tett ugyanígy, 4–4. Hosnyánszky megint előadta a fordulásos lövését, fájdalom, ezúttal pontos volt a labda a ritka mozdulat végén, 5–4. Török viszont tett arról, hogy egyenlő legyen az állás a nagyszünetben: bő két másodperccel a negyed vége előtt, elég messziről tüzelt a hálóba, 5–5.

Vajon kinek a teljesítménye lesz kiegyensúlyozottabb? A meccs első fele meglehetősen hektikus volt ugyanis, két ellentétes negyedet produkált a két csapat – hatalmas szegedi küzdéssel. Kiss Csaba úgy gondolta, nem kell az előny, akcióból szerezte meg a meccs során először a Szeged vezetését. Egri előnygól, majd idegölő le- és felúszás következett, aztán a negyed felénél megkapta a Szeged a fórt – Vincze Balázs edző rögtön időt kért. Megérte, Younger bevágta, 6–7. Graham, majd Kovács G. is – természetesen mindketten előnyből, 8–7.

Izgalmakban nem volt hiány – pontosan ezt vártuk a vidékbajnoki címért (is) zajló összecsapáson. A gólok felváltva estek, a hajrá elején azonban Varga II. Zs. beköszönése sokat jelentett az Egernek, 10–9-es hazai vezetésnél pedig Vincze időt kért. Ám tíz másodperccel a vége előtt Kayes emberelőnyben ziccert hibázott, ezzel az Eger lett a döntős.

Vincze Balázs: – Az első negyed sokkja után még felálltunk, ám sajnos nem tudtuk elérni azt a célunkat, amelyet mindennél jobban szerettünk volna: ez a bajnoki finálé.

Olvasóink írták

  • 5. Salvarsan 2012. április 13. 21:18
    „Sajnos sok igazság van amit mondasz Kreatív”
  • 4. kreatív 2012. április 13. 20:46
    „Első reflexió: - a közpénzből támogatott labdarúgást sem szeretem!

    Második reflexió:-a játékvezetői szempontból uralhatatlan minősített vizilabda sportágat meg kell szüntetni! Amatőr, élvezeti szinten elképzelhető!

    A dédelgetett olimpiai sportágra szánt közpénzt - városi berkekben- városi úszoda építésére kellene fordítani!

    PhD téma-javaslat SCHP.-nak:- Milyen össztársadalmi haszonnal jár a mesterségesen életben-tartott, közérdeklődést tekintve kihalóban lévő magyaros olimpiai szakágak ( öttusa, kajak-kenu, vívás, vizilabda, agyaggalamb-lövészet) végleges felszámolása? Vajon mi lenne a félelmetesen vastagra dúzzadt holdudvarral?”
  • 3. Salvarsan 2012. április 13. 14:27
    „Sajnos amíg nagyon gyenge az utánpótlás addig nem érdemes még több közpénzt beleölni a Betnba!
    Kiss Csabi 34, Papesz 37 éves és ők sem itt lettek nemzetközi klasszisok. (Bár Papesz már itt nagy ászpóker volt)
    Varga Pepe 33 és talán már inkább edzősködik.
    Egyedül Török Bélát tudtuk kinrvrlni kb15 év alatt. Igaz Ő nagy klasszis lehet de nincs több.”
  • 2. Yucca 2012. április 13. 11:47
    „Sajnos a bajnoki döntő lehetősége nem Egerben, hanem itthon úszott el. Ha akkor ezt a játékot nyomjuk, még partiban lehetnénk. Mindegy, így alakult. Az biztos, hogy a fiúk mindent megtettek, ami erejükből telt, talán a felfokozott koncentráció miatti idegesség ment a játék rovására.
    Az egész évi teljesítmény akkor is nagyon szép és megsüvegelendő, a kupagyőzelem szintén, a BL pedig még előttünk van, ott bármi lehet.
    Hajrá Beton!!!!!”
  • 1. Együgyű 2012. április 13. 07:53
    „,,Kikapott Egerben, csak a bronzért küzdhet a Szeged Beton"
    Ez ugye nem szégyen?
    Van egy korszakalkotó gondolatom! A város NB II-es labdarúgás helyett az ide szánt forintjait a Szeged Betonba pumpálja. Talán a betontartós és időtálló? A napsütésesben fürdőző labdarugó szerető közönség átmehetne a víz mellé. Természetesen, aki a padokon szeretne barnulni annak, maradhatna az NB III-as Tisza Volán és a szegedi utánpótlás nézése.
    Hajrá Szeged Beton!!! Szomorkodásra nincs idő! Jönnek a megoldandó következő feladatok!
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok!
    OFF.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kezünkben volt: Eger-Szeged Beton 10-9

Többször állt fel hátrányból az A-Híd Szeged Beton együttese az Eger ellen, a győzelem mégis elmaradt. Idén újra a bonzért játszunk. Tovább olvasom