Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

Kinyitotta kapuit a száguldó cirkusz

Ma megkezdődik a magyar Forma–1-es hétvége. A mogyoródi Hungaroringen tegnap elfoglalták a csapatok a boxokat, ma már szabadedzésen vesznek részt a pilóták.
Aki nem járt még Mogyoródon a Magyar Nagydíj idején, az talán nem is ismerne rá a Budapesttől alig 20 kilométerre található településre. Az egységnyi területre jutó népsűrűség és külföldi vendégek aránya – talán nem túlzás állítani – hajazza a siófoki Aranypart főszezonját.

Finnországból érkező nyelvrokonaink a mogyoródi sörözőkben már csütörtökön fennen hirdették Kimi Räikkönen győzelmét, sőt volt olyan, aki néhány korsó jófajta magyar árpalé után abban is biztos volt, hogy másik honfitársuk Heikki Kovalainen szorosan mögötte ér majd célba a Renault volánja mögött. A finnek esélylatolgatást a sógorok zavarják meg elsőként, akik biztosak benne, hogy az osztrák Wurz a Williams pilótája éppen a Hungaroringen táltosodik meg és dobogóra állva integet szurkolóinak. Ezt már a közben a lengyel–magyar barátságot hangosan hirdető polákok sem hagyják szó nélkül és a jó hangulatú szócsatában arról győzködik az újságírót, hogy Kubica egy évvel a Forma–1-es bemutatkozása után itt áll először a győzelmi dobogó tetejére.

A kisebb csoport az utolsó kortyok után egymást heccelve, hangos énekszóval indul a ring bejárata felé, ahol már több ezren várják azt a pillanatot amikor kinyílik a kapu és szabad utat engednek a boxutcába.
Lassan hagyománnyá válik, hogy a magyar szervezők a jegyet váltó nézőknek rendkívüli élményt nyújtanak egy nappal a száguldás kezdete előtt. Aki jegyet vásárolt a futamra az nem csak a négy versenykategória (Forma–1, GP2, Porsche, GP Legend) legjobbjait láthatja közelről, bepillanthat a készülődő csapatok boxába is. Idén a jegyet váltók kulturális programjáról is gondoskodott a Hungaroring szombat este a 45 éves Omega együttes garantálja a hajnalig tartó jókedvet.

A négynapos versenyhétvége jegyeit elérhető áron kínálják a szervezők. A legjobb helyre szóló Super Gold belépő három napra 100 ezer forint, ezért a pénzért a boxutcával szemben a célegyenesben fedett lelátón élvezheti a versenyt a szurkoló. A pálya mellett egyébként tizenkét tribünt állítottak fel, a legolcsóbb ülőjegy 65 ezer forint. Bár első hallásra kényelmetlenebb állójegy-tulajdonosok sem járnak rosszul. A jegyükért 25 ezer forintot fizetnek, de talán szabad szemmel ők láthatják a legtöbbet a versenyből. A pálya fölső szakaszán, a vezetés technikai tanpályával szemben a ring 60%-át szemmel tarthatják. Aki sokalná a jegyek árát azoknak egy tipp. Péntekre az álló helyekre már 8000 forintért, míg szombatra ugyanide 11 ezer forintért válthat belépőt. Az igazi rajongók azonban már biztos tudják: a legjobb a Forma–1 klubtagsági-kártya, hiszen így legolcsóbb a bejutás, 5000 forint tagsági díj és 10 ezer forintos jegyárral egész hétvégén csodálható a száguldó cirkusz.

Amíg a nézők a boxokat látogatták, addig szép lassan benépesült a paddock, azaz a Forma–1 megkülönböztetett vendégeinek épített hely. Igazi nagyberuházásokról van szó, amolyan építészeti csodákról. A Ferrari szakítva eddigi hagyományaival háromszintes impozáns csodával várja vendégeit. Az építkezéshez három nap kell, 40 ember sürgölődik ilyenkor a négy kamionból összeállított „vörös csodán". Persze a többiek sem akarnak lemaradni az olaszoktól. A McLaren ezüstháza szintén háromemeletes, a Red Bull Racing teraszos kávézója akármelyik magyar városban biztos jövedelmet hozna a tulajdonosának. Az igazi száguldás ma reggel indult és az előző éveket, a Hungaroring múltját elnézve: garantált az izgalom és szinte előre borítékolható egy-két vaskos meglepetés is. S hogy vasárnap kinek lesz igaza: a lengyel barátainknak, az osztrák sógorainknak vagy netán finn nyelvrokonainknak? Azt előre képtelenség megjósolni. Egy azonban biztos: egy izgalmas, küzdelmes futam után mindenki elégedetten búcsúzik majd a Hungaroringtől vasárnap.

Kibédi Péter
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arccal a súlyzók felé

Tegnap délelőtt elkezdte az új évadra a felkészülést a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. Tovább olvasom