Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Királyi táv algyői uralkodóval

A portugáliai Montemor-O-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as kajakos, kenus világbajnokságon az ifiknél az Algyő SK fiatalja, Kopasz Bálint K1 1000 méteren arany-, K4 1000 méteren pedig bronzérmet szerzett.
Miért lenne más az ifjúsági korosztály világeseményre jutási feltétele, mint a felnőtteké? Így aztán az Algyő SK 18 éves kajakosának, Kopasz Bálintnak két válogatón kellett az első helyen végeznie K1 1000 méteren ahhoz, hogy részt vehessen a portugáliai vb-n. Az első válogatón egy, a másodikon már simábban, két hajóval nyert a kiválóság, hogy aztán Montemor-O-Velhóban a vb-t is megnyerje, miközben a négyessel szintén 1000 méteren harmadik lett.

Az ifivilág tetején. Fotó: DM
Az ifivilág tetején. Fotó: DM

– Terveztem az elsőséget, mivel nagyon keményen készültem a versenyre. A középfutamok után láttam, hogy az első három hely elérhető. Nem vagyok robusztus, de a technikám jó, és fejben is erős vagyok, no meg tízéves korom óta folyamatosan edzek, sokat kondizok. Ez a legjelentősebb eredményem a pályafutásom során, rögtön az első világbajnokságon aranyérmet szereztem, tehát jól döntöttem, amikor ezt a sportágat választottam. Algyőn, a házunktól kétszáz méterre van egy tó, de alacsony a vízszint, így a Tiszán alapozunk, itt megyek hosszabb távokat, illetve a Maty-ér a fő bázis. A vb előtt három hétig Dunavarsányban edzettem, ott készültem a világbajnokságra, amelyen a döntő volt a legnehezebb. Nagy a stressz, kell a hidegvér, hiszen 800 méterig vezetett a horvát ellenfelem, de végül lehajráztam – mesélt a kajakos.

Az iskolában nyári szünet van, és Kopasz Bálint jövőre érettségizik a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban.

Kopasz Bálint az algyőiek legújabb büszkesége. Fotó: Schmidt Andrea
Kopasz Bálint az algyőiek legújabb büszkesége. Fotó: Schmidt Andrea

– Úgy gondolom, a következő szezonban a tanulás lesz az elsődleges, szeretnék leérettségizni. Érdekelnek az ásványok, a kövek, a földrajz, így erre próbálok fókuszálni. Éppen ezért érzem, hogy most rá kell feküdnöm a tanulásra, illetve nyelvgyakorlásra is. Ha mindez sikerül, akkor van a kajakban is célom: mégpedig a 2020-as olimpia. A K1 1000 méteren a felnőttek mezőnye nagyon erős, nem véletlenül hívják királyi távnak, és nagyon nehéz jó eredményt elérni. Így nem véletlen az sem, hogy ebben a számban nagyon régen volt magyar világbajnok – vélte Kopasz.
Mint minden fiatalnak, neki is van példaképe.

– Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok, folyamatosan meg tud újulni, ő lehet egy nagy példakép a kajakosoknak, így nekem is. Egészségtelen dolgokat nem eszek, a hízással sincs gondom. Algyő kis közösség, mindenki ismer mindenkit, így engem is ismernek, és szurkolnak, most pedig örültek az eredményemnek. Az edzőm egyben az édesanyám, Demeter Irén, de eddig jól kijöttünk egymással, így nem rossz, hogy anyukámmal kell edzenem. Bár megkeresett az Újpest, de az Algyő SK-ban elismernek és támogatnak, így nincs okom váltani – tette hozzá végül Kopasz Bálint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályán az utánpótlás

Eredmények, sikerek. Tovább olvasom