Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kisiklott a Floratom

A férfi asztalitenisz Extraliga tavaszi negyedik fordulójában nem várt vereséget szenvedett a Floratom Szegedi AC Szombathelyen.
Szombathelyi MÁV–Floratom Szegedi AC 10–8
A szegedi pontszerzők: Kriston Zsolt 4, Dudás Róbert 2, Bohács Gábor 1 és a Kriston, Bohács páros.

Bár már a szegedi mérkőzés is nagyon szoros mérkőzést hozott, de azért senki nem gondolta még a szombathelyi bajnoki elején, hogy a vendégek vereséggel távoznak. A párosok küzdelme döntetlennel végződött, hiszen csak a Kriston, Bohács duónak sikerült győznie. Kriston győzelemmel nyitott, de mind Bohács, mind pedig Lukács vereséggel kezdett. Az előbbi azzal a Némethtel nem bírt, aki a szegedi összecsapáson is három győzelmet aratott. Dudás nyert az ifiválogatott Vajda ellen, s 3–3 lett az állás. Ezután azonban három szombathelyi siker született, de a vendégekben volt annyi erő még, hogy 8–8-ra alakítsák a mérkőzés állását. A hátralévő két találkozó azonban már a hazaiaké lett, igaz, Bohács vesztésébe egy részrehajló bírói döntés is közrejátszott.

– Legalább egy pontot nyernünk kellett volna, de ha már így alakult, akkor sem kell még temetni bennünket. Nincs még ugyanis veszve semmi, amennyiben a hátralévő ellenfeleinket, a Ceglédet, a Pécset és a Harkányt sikerül legyőznünk – mondta Tóth Tibor, a Floratom Szeged edzője.

Az Extraliga állása

1. Ceglédi VSE 11 8 1 2 101 – 67 17
2. Floratom Szeged 11 7 2 2 101 – 73 16
3. Celldömölki VSE 10 5 4 1 93 – 64 14
4. Szombathelyi MÁV 10 4 3 3 86 – 71 11
5. PEAC Pécs 9 5 0 4 69 – 62 10
6. Békési TE 10 1 3 6 62 – 93 5
7. Zsámbék SE 10 2 1 7 56 – 92 5
8. Harkány SE 9 0 2 7 44 – 88 2
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kőhalmi ''Kavics'' a Szőreg kispadján

Új edzője van a megyei I. osztályban szereplő Szőreg labdarúgócsapatának. A bajnokság 14. helyén… Tovább olvasom