Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kiss Norbert: Mindig az utolsó a legnehezebb

Kiss Norbert, a Szegedi TE 31 éves tekése a hétvégén megnyerte a BB Mentor-kupát, így a torna történetében harmadik játékosként triplázott a szegedi nemzetközi egyéni világranglista- versenyen. A világbajnok sportoló a bajnokságról és a Bajnokok Ligájáról is beszélt.
– Megvan a harmadik siker is a szegedi versenyen. Ez volt a legnehezebb?

– Igen. Mindig az utolsó a legnehezebb, mert arra emlékszünk a leginkább. Ezt a lebonyolítást még szokni kell, hiszen a legesélyesebbek a selejtező legvégén dobnak, aztán alig tizenkét óra múlva megint oda kell állniuk. Ráadásul mivel eljutottam a döntőig, és játszottam két szétlövéses meccset is, így a bemelegítésekkel együtt ezen a napon összesen 289-szer dobtam el a golyót.

– Sikerült a regeneráció?

– Még mindig nem kívánom a tekét, de muszáj edzeni, hiszen a hétvégén hazai Bajnokok Ligája-meccsünk van az osztrák Sankt Pölten ellen. A nyáron voltunk náluk, és két felkészülési mérkőzésen is nyertünk, de akkor mindkét csapatból hiányoztak meghatározó játékosok. Sajnos Szél Tibor meghúzódott, Veres Zsolt térde sincs túl jó állapotban, így nehéz összecsapás vár ránk. Ezen tények ismeretében 6:2-es vagy 7:1-es sikert várok – ez már jó alap a négy közé jutáshoz.

– Négy fronton, a BL mellett a hazai csapat- és az egyéni bajnokságon, valamint az egyéni vb-n is helyt kell majd állnia. Mit vár az eseménydús szezontól?

– Úgy látom, a hazai csapatelsőség meglesz, a BL-ben a négy közé jutással sem lesz probléma, ha az említett eredményt elérjük, ott pedig bármi lehet. Két hét kivételével folyamatosan készülünk pluszedzésekkel, az erőnlét javításával a világbajnokságra, amelyen összesen hat magyar indulhat – remélem, én is köztük lehetek. Az egyéni ob van utoljára, azzal még nem igazán foglalkozunk, május 31. és június 1. nagyon messze van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frantisek Sulc elköszönt - interjú

Frantisek (minden drukker Ferónak szólította) Sulc távozik a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától. Tovább olvasom