Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Kiütötték a gólképtelen Szegedet

Ahogy Egerben, a férfi vízilabda OB I elődöntőjének második, szegedi összecsapásán is könnyedén nyertek a hevesiek, akik a nyolc pont eléréséig tartó csatában már 6–2-re vezetnek.
Mint a tenyerét, úgy ismeri egymást a két csapat, ebből a szempontból a meglepetés mint taktikai fegyver teljességgel kizárva. Az előző három évben a kötelező két-két alapszakaszbeli meccsük mellett rendre maguk között döntött az Eger és a Szeged a bronzérem sorsáról. A Betonnak 2005-ben sikerült is megszereznie, rá egy évre és tavaly viszont a hevesi alakulat örülhetett. De a mostani évad is bővelkedett a két ősi vidéki vetélytárs közötti parázs csatákban, az eddigi öt találkozó (2 alapszakasz, 2 LEN-kupa-negyeddöntő, 1 bajnoki elődöntő) közös ismérve: mindegyik ütközet az otthon játszó győzelmével záródott. Általános vélemény, hogy az Eger komplettebb csapat, ami annyit tesz, hogy Gerendás György edzőnek tudásban közel két azonos sor áll rendelkezésére. Ezt csak sok jó egyéni teljesítménnyel, önbizalommal, csapategységgel lehet(ne) kompenzálni – legalábbis az elődöntő elmúlt szombati összecsapását látva ez fogalmazódott meg az emberben.

Egyenlített a Domino

Az ING férfi vízilabda OB I másik elődöntőjének második meccsén a Vasas hazai pályán fogadta a Domino-Honvédot. A végeredmény: Vasas–Domino-Honvéd 8–14. Az egyik fél nyolc szerzett pontjáig tartó párharc állása: 4–4.

Ahogy Egerben, az újszegedi sportuszodában sem volt gond a hangulattal. Sokan jöttek ki szurkolni Varga Péteréknek, akik mindezt eredményes és jó játékkal igyekeztek viszonozni. Nem csak a Betonon múlt, hogy ebből az első negyedben, majd pedig a folytatásban semmi sem valósult meg. Ahogy szombaton, most is gyenge volt a támadójáték, rengeteg volt a pontatlanság, a rossz lövés, nem segítették egymást a játékosok. Ráadásul a játékvezetők igencsak „érdekesen" kezelték a sípot. Nyolc perc kevés volt ahhoz, hogy emberelőnyt ítéljenek a hazaiaknak. A vendégek hármat is kaptak, abból pedig kettőt (Kis G., Kiss Cs.) értékesítettek, de az igazi méreg Varga II. Zsolt centertalálata volt. Három–null nem ide, idejekorán eldőlni látszott a mérkőzés. Ébresztő! – jött a „kérés" a nézőtérről. Mást nem tehettek Balatoniék, megpróbálták, de ennyire gyenge teljesítménnyel nem lehetett esélyük még a felzárkózásra sem. Egyedül Baksát dicsérhettük, de még a pólóban sem képes egyetlen fecske nyarat csinálni: 1–5. Nem lehetett ráismerni az alapszakaszban látott Szegedre, most hitehagyott, enervált társaság volt a vízben. Megfejthetetlen, hogy miért. Erre még talán a legpesszimistább Beton-drukker sem számított. Jó kapus Szécsi Zoltán, megkockáztatjuk, a világ legjobbja, de akkor is nonszensz, hogy az otthon játszó Szeged négy negyed alatt mindössze kétszer mattolja.

A szegedi kapust, Baksát sokszor hagyták kiszolgáltatott helyzetben társai, ám még így is ő volt a legjobb hazai. Fotó: Schmidt Andrea
A szegedi kapust, Baksát sokszor hagyták kiszolgáltatott helyzetben társai, ám még így is ő volt a legjobb hazai. Fotó: Schmidt Andrea

Tenisznyelven szólva elvette ellenfele adogatását az Eger. Az elődöntő harmadik összecsapását szombaton 19 órától a hevesi megyeszékhelyen rendezik.

Kásás Zoltán: – Kívülállóként nem értettem, hogy tudott a LEN-kupában 5–1-re kikapni a Szeged. Most már tudom... Nagyon szégyellem magam.

Gerendás György: – Az eredmény önmagáért beszél. Szécsivel az élen zseniálisan védekeztünk.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Szeged Beton VE–Eger 2–7 (0–3, 1–2, 0–1, 1–1)

ING férfi vízilabda OB I, elődöntő, második mérkőzés. Újszegedi sportuszoda,
500 néző. Vezette: Németh A., Horváth Cs.
Szeged: BAKSA – Balatoni 1, Varga T., Komlósi, Korolija, Varga P., Lehmann.
Csere: Weszelovszky, Molnár P., Juhász Zs., Monostori, Éles, Török B. 1.
Edző: Kásás Zoltán.
Eger: SZÉCSI – KISS Cs. 1, Nyéki, DECKER Á. 1, KIS G. 2, Biros 1, HEGEDŰS 1. Csere: Varga II. Zs. 1, Matajsz, Feltham, Binder, Császár, Kovács G. Edző: Gerendás György.
Gól – emberelőnyből: 5/0, ill. 6/2.
Az egyik fél nyolcadik pontjáig tartó párharc állása: 6–2 az Eger javára.

Olvasóink írták

  • 2. kjil 2008. április 03. 11:12
    „Hát az eredmény láttán elkeseredik az ember!Nagy remények majd... semmi. Kár, nagyon jó a csapat, de érdemes lenne megtudni, hogy tényleg mi van a háttérben.Nem hiszem el, hogy az Eger egy itthon játszó Betonnal szemben ennyivel jobb legyen.”
  • 1. pederzoli 2008. április 03. 10:48
    „Jó lenne tudni,hogy mi volt az edzőváltás VALÓDI oka,mert valami nagyon nem jó...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei futballhírek

A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság csoportelsői közül a Baks döntetlent játszott Ruzsán, ám… Tovább olvasom