Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kolozsvári János: futball nélkül mit érek én?

A makói felnőttcsapat szakmai tanácsadója, eközben a SZEOL SC Kft. szakmai munkáját felügyeli – Kolozsvári Jánost a szegedi edzősködés után újra (duplán) a futballpálya mellett találtuk.
Zene nélkül mit érek én? – Máté Péter egyik nagy slágerének címe, feldolgozta például a Back to Black is. Futball nélkül mit érek én? – ez már Kolozsvári János hitvallása. Így aztán nem csoda, hogy a Szeged 2011-től történt októberi távozása után nem sokkal megint a labdarúgópályák környékén találhattuk a szakembert.

Kolozsvári Jánost a szegedi edzősködés után újra a futballpálya mellett találhatjuk. Fotó: DM/DV
Kolozsvári Jánost a szegedi edzősködés után újra a futballpálya mellett találhatjuk. Fotó: DM/DV

– Amikor elköszöntem az NB II-es szegedi csapattól, Sahin-Tóth Dezső azonnal jelezte, számít rám a SZEOL SC Kft.-ben. Fontos a feladat, mert hatalmas mennyiségű, 4-500 gyerekről van szó, akiket szeretnénk bevonni egy egységes képzésbe. Most vesz lendületet az ügy, ezért átnézem a lehetőségeket, és ismerkedem az edzőkkel, akiknek a szakmai munkáját felügyelem majd – mondta Kolozsvári.

A szakembert nem sokkal ezután, decemberben szűkebb hazájában, Makón is „megtalálták".

– Két hetet gondolkodtam, amikor az M-Foci Kft. vezetői felkértek, segítsek, hogy tavasszal benn maradjon a csapat az NB III-ban. A mezőnyből csak két együttest, a Csepelt és a Jászapátit láttam élőben, és nem voltam elájulva tőlük. Ezek után, valamint a Makótól és a futballtól kapott sok élmény számbavételét követően, amelyért köszönet jár mindenkinek, mondtam igent, hiszen szerintem vállalható a feladat. Szakmai tanácsadó vagyok, egykori játékosommal, Bány Tamással közösen tartjuk az edzéseket, de meccselni ő fog, míg én a lelátóról, egészen más perspektívából követem majd az eseményeket. Nehéz pályakezdés mindez Bánynak, aki eddig 8–9 éves gyerekekkel foglalkozott, onnan csöppent a felnőttkispadra. Neki is tanulnia kell még, ahogy nekem is, remélem, tudok segíteni a csapatnak – vélte a szakember.

Nagy kérdés, az 55 éves tréner hogyan bírja majd ellátni a két, cseppet sem egyszerű szakmai feladatot.

– Bírom a dupla munkát, de meg kell szoknom, hiszen egyszerűbb volt egyetlen csapat mindennapjaival törődni. Futball nélkül nem élet az élet, a szegedi kitérő után egy hónapot pihentem, és rájöttem: a pálya, az öltöző, a labdarúgás nélkül nem tudok meglenni – jegyezte meg Kolozsvári, aki még annyit tett hozzá: – Ami a Szeged 2011-nél történt, tipikus dilettáns magyar történet. Mindenhol idegenek voltunk, nem volt igazi gazdánk, és ezt éreztették is velünk. Aztán a semmiből építkezve nagy nehezen így is beindult valami, és amikor kezdtünk kiegyenesedni, nem ismerve a helyi viszonyokat, a háttérben döntöttek el mindent. A körülmények? Nem NB II-esek, inkább megyekettesek voltak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pick Szeged: német henger a BL-ben

Fölényes győzelmet (34–24) aratott a 16-szoros német bajnok THW Kiel a Pick Szeged ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Tovább olvasom