Délmagyar logó

2018. 04. 27. péntek - Zita 13°C | 21°C Még több cikk.

Komlósi Péter: hazatér és segít

A szentesi bekk, Komlósi Péter (37) két év szünet után tért vissza szeretett sportágába, a vízilabdába, és az utolsó helyen álló Valdor-Szentesnek igyekszik játékával segíteni. A legutóbbi bajnokin, a Szolnok ellen már vízbe szállt.
– Nem hittem volna, hogy valaha újrakezdem – árulta el a vízilabdás Komlósi Péter –, hiszen Debrecenből 2012 karácsonyán távoztam. Ott jó kondíciókat ígértek, de nem teljesültek, elfáradtam, nem bántam, hogy vége, örömmel jöttem haza Szentesre.

Hazatért Szentesre, építkezett, megtakarításaiból élt, pedagógusi diplomáját, edzői képesítését eddig nem hasznosította. Aztán tavaly októberben újra vízbe szállt, elkezdett tréningezni: – Az egyik gyerekkori barátom, Matajsz Márk volt a Valdor edzője, és meggyőzött, segítsek az együttesnek, a fiúknak, kezdjem újra. Elmondta, ez nem az a „daráló", amelyből kiszálltam, nem kell minden edzésen, meccsen részt vennem, főleg a hazai bajnokikon számít rám. Rábólintottam.

Segíthet. A szentesi Komlósi Péter két év után játszott újra. Fotó: DM
Segíthet. A szentesi Komlósi Péter két év után játszott újra. Fotó: DM

 Névjegy

Komlósi Péter 1977. július 21-én született Szentesen. Vízilabdás pályafutása során a Szentesi VK-ban, a Ferencvárosban, a Nizzában (3 év), a Szegedben (7 év), a Szolnokban és a Debrecenben pólózott, majd 2 év pihenő után a Valdor- Szentesben folytatja. Legnagyobb sikere a 2009-es LEN-kupa-győzelem a Szegeddel, de nyert 3 francia bajnokságot, magyar és szuperkupát is.

A gárda nagyon rosszul szerepelt, minden mérkőzést elvesztett, és Matajsz Márkot Lukács Dénes váltotta a kispadon. Komlósi leült vele beszélgetni, vázolta helyzetét, megemlítve, akkor sincs probléma, harag, ha nem számít rá, legfeljebb edzett három hónapot, és kész. De a Szentesre visszatérő szakembernek is tetszett az ötlet, Komlósi tovább dolgozott, Lukács mellett ült a kispadon, majd a legutóbbi bajnokin, a Szolnok ellen már játékával is segítette a Kurca-partiakat. Május végéig szól a szerződése.

– Kicsit tartottam a meccstől, hiszen 2 év után először játszottam, és rögtön a világ egyik legjobb csapata ellen, amelyet fegyelmezett, fantasztikus játékosok alkotnak, és szétúszhattak volna minket. Hamar kiderült: bírom kondival, a játékkal sem volt gond, előjött a taktikai repertoár, élveztem a hangulatot. Hogy mit várok a gárdától és magamtól? Az OB I-ben maradás a minimum! A középmezőnyhöz tartozó együtteseket – amelyektől korábban egy-egy góllal kaptunk ki – megverjük. El sem tudom képzelni, hogy búcsúzzunk az élvonaltól, és ehhez szeretnék a játékommal, teljesítményemmel hozzájárulni – zárta gondolatmenetét Komlósi Péter.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011 GA: egy csapat, két edzőmeccs

A Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es labdarúgócsapata javában készül a Siófok elleni, február 21-ére tervezett bajnoki folytatásra. Tovább olvasom