Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Könnyedén nyert a Bodrogi Bau

Végig vezetve, simán győzött a Kosársuli a második helyen álló borsodiak ellen, így továbbra is veretlenek Drahosék – 9 bajnoki és 3 kupagyőzelem az eddigi mérlegük.
Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli–Tiszaújváros 94–72 (31–22, 15–13, 22–17, 26–20)
NB I B csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés. Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Kiss, Maár.
Kosársuli: DRAHOS 20/18, UTASI 19/15, NYILAS 19/3, KOVÁTS 22, Tigyi 10. Csere: Kukla 4, Csorba. Edzők: Czuprák László, dr. Elek András.
Remekül kezdett a Kosársuli: a sérüléséből felépült Utasi tripláival és Kováts palánk alatti pontjaival 10–2, majd 24–14 állt az eredményjelzőn. A tiszaújvárosiak dobtak ugyan néhány hármast, de igazából nem tudtak mit kezdeni Drahosék védekezésével. Nyilas kosaraival a második negyed elején már 10 pont fölé nőtt az előny, 39–27. A vásárhelyiek remekül és látványosan támadtak, igaz becsúszott néha egy-egy könnyelmű megoldás is. A 46–35-s félidei eredmény nem tükrözte hűen a két csapat közti különbséget.

A szünet után gyorsan eldőlt a mérkőzés: Drahos triplái és Kováts közeli találatai 62–40-es vezetést eredményeztek. Ezt követően a nagy előny „elaltatta" Nyilasék védekezését, ráadásul a vásárhelyi távoli dobások sem bizonyultak sikeresnek, így előbb 68–54-re, majd 74–65-re módosult az állás. Az időkérés jót tett a csapatnak, ismét szervezett támadások következtek, amelyekből Drahos és Nyilas a következő 3 percben „kivégezte" a vendégeket: 91–66. A végén ugyan még dobott két hárompontost az ellenfél, de ez már senkit sem érdekelt.

Ezúttal a 100. pont elmaradt, de ez cseppet sem zavarta a boldog játékosokat és az ünneplő nézőket. Az újabb fölényes hazai győzelemmel továbbra is veretlenül áll a Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli az 1. helyen.
Még egy mérkőzés van hátra az őszi szezonból: december 17-én 18 órakor az elmúlt szezonban még A csoportos Eger ellen lépnek pályára a kék-sárgák.

Juniorok: Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli–Tiszaújvárosi Phoenix KK 65–61 (17–20, 10–15, 18–15, 20–11). Kosársuli: SZILÁGYI 13, KOMÁROMI 10, BODROGI 17/3, Vas 13, Dani L. (12/9). Csere: Sutka, Dani Z.
A vásárhelyi fiatalok remek védekezésüknek köszönhették a sikert. A Kosársuli 5 győzelemmel és 4 vereséggel továbbra is a középmezőnyben foglal helyet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egykori kedvencek a Kék Mókus-kupán (7.) - Bogdán István

A nagy hagyományokkal rendelkező teremlabdarúgó-torna, a Kék Mókus-kupa döntőjét december 29-én az… Tovább olvasom