Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Kosársuli: már a jövő a tét

A hétvégén megkezdődik a férfi kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszása. A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársulinak az első fordulóban vasárnap 18 órától Kecskeméten lesz jelenése.
A Bodrogi Bau vezetői az alapszakasz kezdetén hét-nyolc győzelemmel kalkuláltak, ám a 26 forduló során a csapat csak négy mérkőzést tudott megnyerni. A vetélytársak közül a MAFC hat, a Kaposvár hét győzelemmel indul csatába, a vásárhelyiek helyzete tehát nehéz, de nem reménytelen.

– Utólag kár lenne azon morfondírozni, hogy némi szerencsével a Dombóvár és a Pécs elleni hazai, valamint a Szolnok és a MAFC elleni idegenbeli találkozót megnyerhettük volna – mondta dr. Elek András, a klub elnöke. – A terveink nem sikerültek, nincs más választásunk, mint a rájátszásban javítani.

A Kosársuli elöljárói úgy számolnak, az egyetlen kieső hely elkerüléséhez az öt vásárhelyi mérkőzés mellett a MAFC elleni budapesti fellépést feltétlenül meg kell nyerni.

– Ezeken kívül persze nem ártana még egy bravúrgyőzelem, mert hét sikerrel biztosan nem tudunk kiesni – folytatta dr. Elek. – Mellettünk szól, hogy változatlan játékosállománnyal vágunk neki a playoffnak, ugyanakkor a Sopron például menet közben több légiósától is megválik majd.

Legalább ilyen fontos, hogy mi a szezon kezdete óta erre készültünk, és a legjobb nyolc mezőnyéből kimaradt riválisainkkal ellentétben nem csalódottan vágunk neki a záró szakasznak.

Az alapbajnokság statisztikái alapján a dobott pontok kategóriában a Bodrogi Bau a harmadik helyen végzett, ugyanakkor az egész mezőnyben Freeman és társai kapták a legtöbb kosarat.

– Talán furcsán hangzik, de a sok kapott pontunk az utóbbi időben nem a gyenge védekezésünknek, hanem a felelőtlen támadójátékunknak tudható be – vélekedett az elnök. – Az elszórt dobásokat, a kockázatos passzokat az ellenfelek könyörtelenül büntették, a képlet tehát egyszerű: a célok eléréséhez kontrollált és fegyelmezett támadásokra van szükség. Tudjuk, hogy ezzel a kerettel nem lesz könnyű szerda-szombat ritmusban pályára lépni, de megpróbáltunk erre is felkészülni. Úgy gondolom, a játékosaink közül mindenki átérzi a helyzet súlyát, ők is tisztában vannak azzal, hogy a következő hetekben a vásárhelyi kosárlabdázás jövője a tét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Floratom a lakmusz

Vasárnap 15 órakor a szokásos helyen, a volt Móricz általános iskola tornatermében játssza a most… Tovább olvasom