Nem szoktuk ugyanazt a szakembert kétszer is megszólaltatni, de Kovács Péter esetében kivételt kell tennünk, hiszen lapunk honlapján akkora vitát váltott ki szombaton megjelent véleményével, hogy ismét megkerestük a volt világválogatottat és kiváló szakembert. Végül is a Pick Szegeddel magyarkupa-győzelmet elért trénernek lett igaza. Egyrészt a már sokak által leírt magyar női kézilabda-válogatott, amelyet a legtöbben az 5–8. hely egyikére vártak már, a románokat magabiztosan legyőzve jutott az elődöntőbe. Ugyanakkor a biztosan dobogóra várt női pólóválogatott, amely a csoportmérkőzésen legyőzte a hollandokat, kikapott, s ma már csak a bronzérem lehet az elérendő cél.
– Nem akarom magam látnokként beállítani, azonban a feleségemnek már a 3. percben, amikor 3–1-re vezettünk, megmondtam, a románok ellen nyerni fogunk – mondta az egykori kiváló játékos. – Ennek kijelentéséhez pedig nem is kellett nagy szakértelem. Ugyanis látszott, hogy az ellenfelet a nagy tét terhe annyira nyomta, hogy dekoncentráltan, szétszórtan játszott. Ez a mérkőzés is bebizonyította, hogy az olimpián minden lehetséges. Olyanok lesznek pillanatok alatt hősök, akiket előtte szinte az egész ország bírált. Most a magyar női kézilabda-válogatott a mennybe ment a románok elleni győzelemmel, s bebizonyította, hogy csodák pedig nincsenek, kivéve a női csapatok esetében...
 |
Boldog magyar női kézilabdások, és boldog magyar szurkolók Pekingben. Fotó: MTI |
Kovács Péter elmondta azt is, hogy a mai oroszok elleni mérkőzésen magyar győzelmet vár. Meg is magyarázta, hogy miért.
– Igaz, hogy fizikálisan erősebbek az oroszok, de mi okosabban és technikásabban tudunk játszani. Az ellenfelünk igencsak egysíkú játékot tud produkálni, ugyanazt, amit a csoportban is bemutattak ellenünk. Nagyon bízom abban, hogy Hajdu János kidolgozta játékosaival ennek az ellenszerét.
Biztos győzelemMagyarország–Románia 34–30 (16–14)
Peking, 1200 néző. Magyarország: Pálinger – Ferling 6, Vérten 6, Görbicz 4 (1), Tóth 5, Kovacsicz 7. Csere: Szamoránsky 3, Tomori 1, Szűcs 2.
A román gólszerzők: Maier 11 (3), Neagu 6, Amariei 3, Olteanu 3, Elisei 3, Meirosu 2, Stanca 1, Bradeanu 1. Hétméteres: 1/1, ill. 4/3. Kiállítás: 14, ill. 4 perc.
Oroszország–Franciaország 32–31 – kétszeri hosszabbítás után, Koreai Köztársaság–Kína 31–23, Norvégia–Svédország 31–24. Elődöntő: Norvégia–Koreai Köztársaság (12 óra), Magyarország–Oroszország (14.15).