Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Kovács Péter csapatra vár

Kovács Péter egy évvel ezelőtt úgy állt fel a Pick Szeged kispadjáról, hogy az általa felkészített csapat megnyerte a Magyar Kupát. A mostani bajnokságban pedig a Dunaferr női csapatával bronzérmes lett. A bajnokság befejezése előtt három nappal mégis felmondták hároméves szerződését. Annak jártunk utána: mit csinál most?
– Hogyan fogadta a Dunaferr női csapata elnökségének szerződésbontásra vonatkozó bejelentését?
– Elképzelheti! Hiszen korábban semmi jele nem volt ennek az elképesztő lépésnek. Az a vezető, aki ezt közölte velem, még meccsekre sem járt. Összesen négyszer találkoztam vele, s ebből kettő a döntés közlésében merült ki.

– Mégis csak mondtak valamit, hogy miért köszönnek el idő előtt?

– Az ég világon semmit. Az pedig nem lehet észérv, hogy sokat és keményen dolgoztatom a játékosokat. Érdekes ez, hiszen Szegeden azt fogták rám, hogy női edző vagyok, itt meg azt hangoztatták, hogy férfiedző vagyok. Melyik az igazság? Szerintem munka nélkül nincs eredmény!

– Közös megegyezéssel vált el a Dunaújvárostól, vagy egyoldalú szerződésbontásról van szó?

– Rendkívüli felmondással hagytam ott a Dunaferrt. Éppen ezért elindítottam egy munkaügyi és egy polgári pert. Ezután a jogászokon a sor, hogy megoldják a helyzetet.

Árusítás

Ma és holnap délután négy órától a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a következő idényre szóló bérleteket árulja a XV. szegedi sörfesztiválon. A szurkolók az Etelka sori főbejárat melletti részen vehetik meg a belépőket.

– Most mit csinál? Várja a szerencséjét?

– Gyenesdiáson, a nyaralónkban vagyok. Egyébként a bajnokság közben voltak ajánlataim, de akkor azokat azzal hárítottam el, hogy még kétéves szerződésem van. Akkor ki gondolt arra, hogy bárkivel is tárgyaljon a részletekről. Most már pedig minden csapat lerendezte ezt a dolgot. Egyébként nagyon szeretnék dolgozni, mert belegondolni is rossz abba, ha nekem a reggeli felkelés után azon kellene töprengenem, hogy mit is csináljak egész nap. Ugyanis a kézilabdán kívül nem értek semmihez.

– Azért csak van valami elképzelése a jövőt illetően?

– Dolgozni szeretnék! Külföldi érdeklődő is akad, de nem szeretném a családomat itt hagyni. Nagyon hívnak a most első osztályba feljutott patinás női klubhoz, a Goldbergerhez. Nincs sok pénzük, de lehet, hogy elvállalom.

– Mit szól a Pick bajnoki címéhez?

– Ha hiszi, ha nem: végig a volt csapatomnak drukkoltam, s a döntő veszprémi győzelme után azt mondtam Maticsnak, hogy a Pick lesz a bajnok. Sajnos az én időmben nem adatott meg egy ilyen morálisan leengedett, sérült Lazarovval felálló Veszprémmel találkozni. Ennek ellenére nagyon boldog voltam, amikor megszerezte a csapat a bajnoki aranyérmet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Puljezevics a ranglistavezető

Csongrád megye sportélete kimagaslónak számít az országban. Rengeteg jó csapat van, klasszis… Tovább olvasom