Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Középpontban: Bencze Tamás vezetőedző

Sorozatunkban aktualitásokkal – sikerekkel, kudarcokkal – foglalkozunk. A Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata szerdán a francia Tarbes ellen első győzelmét aratta az Euroligában. A sikerről Bencze Tamás vezetőedzőt kérdeztük.
– Mikor hitte el, hogy megvan a győzelem?
– A félidőben már tudtam, hogy ezt nem veszíthetjük el. Akkor sem ijedtem meg, amikor a harmadik negyedben hullámvölgybe kerültünk, ez benne van a játékban, bár maximalistaként törekednünk kell arra, hogy ez minél rövidebb legyen. A lányok olyan eksztázisban voltak a találkozón, hogy esélyt sem adtak a Tarbes-nak. Jó volt ezt látni.

– Minek volt legfőképpen köszönhető az első győzelem?
– A remek védekezésünknek és a jó helyzetkihasználásunknak. Az eddigi hazai meccseinken pont fordítva kezdtünk, akkor mi futottunk az eredmény után, most viszont nem hagytunk helyet a franciáknak. Amúgy sem fogtak ki nagy napot a tarbes-iak, emellett sokkolta őket a játékunk és a gyorsan kiharcolt vezetésünk. Mivel a D a legerősebb csoport az Euroligában, már egy győzelmet is hatalmas dolognak tartok, de mivel evés közben jön meg az étvágy, remélem, hazai pályán a Gdyniát is megfoghatjuk.

Bencze Tamás  válaszolt kérdéseinkre.
Bencze Tamás válaszolt kérdéseinkre.
Fotó: DM/DV

– Mivel lenne elégedett a Sopron elleni, szombati bajnokin?
– Csak a győzelemmel. Bár a realitás azt mondatja, jobb csapat a Sopron, az egy hónapot kihagyó Jelena Milovanovics is visszatért az ellenfelünkhöz, ám hazai pályán esélyesebbek vagyunk. Vannak gyenge pontjaik, amiket ki kell használnunk, a sikerrel pedig a saját kezünkbe vennénk a sorsunkat. A harmadik hely csak a minimális célunk az alapszakaszban.

Olvasóink írták

  • 2. polgár 2009. december 05. 02:37
    „Hogy érted, hogy bátor? Nem reális?”
  • 1. fcsopron60 2009. december 04. 12:09
    „Bátor nyilatkozat!!
    Nem a Soproni meccsre gondoltam mert Soproniként biztos vagyok abb,hogy kikapunk!! A harmadik hely minimális célunk az alapszakaszban az a bátor kijelentés!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehull a lepel, Nagy László dönt

Már itt is, ott is vágják a centit, ketyeg az óra Nagy László döntéséig. A Barcelonát erősítő szegedi világklasszis kézilabdázó mérlegel: rábólint a spanyolok honosítási ajánlatára vagy magyar marad. Tovább olvasom