Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Középpontban Kanyó Dénes búvárúszó

Sorozatunkban aktualitásokkal foglalkozunk. Kanyó Dénes, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub búvárúszója ma kezdi meg szereplését a kazanyi világbajnokságon. A kétszeres világbajnok sportoló, akit az orosz városban értünk utol, 200 és 400 méteres felszíni úszásban szeretne nagyot alkotni.
– Másfél hete még Kolumbiában versenyzett a Világjátékokon, most pedig már Oroszországban, a világbajnokságon ugrik medencébe. Hogy bírja erővel?
– Köszönöm, megvagyok. Szerencsére elég hamar alkalmazkodni tudok a körülményekhez, nem viselt meg nagyon a sok utazás. A városban nemrég rendezték az Universiadét, azaz az egyetemisták és főiskolások világversenyét, így minket is az Universiade-faluban szállásoltak el. Remek környezetben, extrán jó körülmények között.

– Ez a kilencedik vb-je. 2009- ben, Szentpéterváron 200 méteres felszíni úszásban, 2011- ben, Hódmezővásárhelyen 400-as búvárúszásban lett világbajnok. Most négy felszíni számban, 50, 100, 200 és 400 méteren indul. Melyiktől várja a legtöbbet?
– Egyértelműen a két hosszabb versenyszámtól, az 50 és a 100 méter egyfajta ráhangolódás, bemelegítés lesz. Nagyon erős mezőny várható, erősebb, mint Caliban, a Világjátékokon volt, hiszen oda többen, például a görögök el sem utaztak.

– Caliban elmaradt korábbi legjobb idejétől mindkét távon. Most az időeredmény vagy a helyezés lesz a fontosabb?
– Nem gondolkoztam ezen, odateszem magam, és a legjobbamat szeretném úszni – meglátjuk, ez mire elég. Ahogyan a viccben szerepel: „Drágám, ezt tudom nyújtani..." „Hát, ha még nyújtani tudod, akkor jó lesz!"
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bronzérmes szegedi delfinek

A második alkalommal megrendezett országos úszó delfinbajnokságon 60 egyesület 368 versenyzője indult. Tovább olvasom