Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Középpontban: Kiss Csaba, az A-Híd vízilabdása

Sorozatunkban aktualitásokkal foglalkozunk. Kiss Csaba, az A-Híd Szeged VE Európa-bajnok vízilabdása, a klub saját nevelésű sportolója. A kétszeres mk-győztes Tisza-parti alakulat kőkemény alapozó munkát végez Vincze Balázs vezetőedző irányításával. Kiss Csabával beszélgettünk.
– Gondolom, nem kell altatni esténként?
– Telibe találta, hihetetlen terhelést kapunk, főként a szárazföldi edzések dominálnak, most nem a taktikai elemek elsajátítása játssza a főszerepet. Olyan bajnoki meccseink következnek, amelyek a kötelező kategóriába tartoznak, így most mindent a jó erőnlét megszerzésének rendelünk alá.

– Nem lesz még egyszer Pécshez hasonló botlás?
– Kizártnak tartom, abból a 7–7-re végződő meccsből sokat tanultunk. Kellő pofon volt. Nekünk a novemberi magyar kupa négyes döntőjére kell felkészülnünk, akkor kell csúcsformába lendülnünk. Közben lesz még egy debreceni bajnokink is, azt is nagyon komolyan kell vennünk. A szombati Kaposvár elleni hazai meccsünk pedig ebben az erőltetett menetben mindenképpen jól jön majd, délelőtt 11.30-kor kezdődik a meccs, nyitott uszodában, minden valószínűség szerint népes szurkolótábor előtt, és reméljük napsütésben.

– Kislánya, Írisz hogy van? Tud már úszni?
– Jártunk babaúszásra, novemberben lesz kétéves, jó kislány. Nagyon szereti a vizet, amikor a nyáron Máltán játszottam, akkor alig lehetett kicsalni a tengerből, állandóan fürdött. Talán nem véletlen, hogy ennyire szeret ebben a közegben lenni, hiszen anyukája is vizes sportágat űzött, búvárúszó volt, így örökölt tőlünk valamit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZVPS: cél a felsőház

A Szegedi Vízipóló Suli a korosztályos bajnokság kvalifikációjának hajrájához érkezett. Tovább olvasom