Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Közösségi futás nagykövetekkel

A Budapesti Sportiroda pályázata révén Csongrád megyében négy nagykövet is szervez csoportos futást. Szegeden, Hódmezővárhelyen és Makón több százan csatlakoztak a közösséghez, két városban már egyesületet is alakítottak.
Nehéz elkezdeni. A világ legegyszerűbb sportjáról van szó, de az első kocogásig sokan csak fogadalmak sora után jutnak el. Ha pedig végre nekiveselkednek, nincs meg a rendszeres mozgás mellett tartó erő. Ha Szegeden, Hódmezővásárhelyen vagy Makón él, és ismerős a probléma, akkor van egy jó hírünk.

A Budapesti Sportiroda tavaly februárban hirdette meg pályázatát, amelyen futónagykövetnek jelentkezhet bárki, aki kellően motivált, és megvan a szervezőkészsége, hogy hetente legalább egy csoportos futást szervezzen városában.

A Pulzus Szeged Futóklub is rendszeresen szokott mozogni. Fotó: DM/DV
A Pulzus Szeged Futóklub is rendszeresen szokott mozogni. Fotó: DM/DV


– Mi már hetente kétszer sportolunk együtt, illetve utazunk fővárosi és vidéki futóversenyekre, maratonokra. Van egy fix időpontunk és helyszínünk is: szerdánként 18 órakor a Móra Ferenc Múzeum elől minden héten indul futás. A Facebookon egy nyílt csoportot hoztunk létre, ott szervezzük a programokat, illetve tanácsokkal látjuk el egymást. Már 235 taggal rendelkezünk – mondta Tóth Szabolcs, aki Szeged egyik futónagykövete, és elárulta: a múlt héten volt a Pulzus Szeged Futóklub alakuló ülése, amelyet a közösségi médián keresztül verbuvált társaság hozott létre.

Csongrád megyében még három futónagykövet szervez csoportos mozgásokat: a szegedi Buza Norbert, a hódmezővásárhelyi Dezső Sándor és a makói Panyor Krisztina. Utóbbi városban is létrehoztak egy egyesületet, a Marosmenti Mocorgók már több mint hatszázan vannak a Facebookon.

– Az amatőröktől a profikig mindenki megtalálhatja a számítását. A kezdőknek adhat igazán nagy lendületet a csatlakozás, velünk futva ugyanis sokan észre sem veszik, hogy milyen távokat teljesítenek, csak a végén csodálkoznak, hogy mire is voltak képesek – meséli büszkén Tóth Szabolcs, majd hozzáteszi: baráti társaságok is alakultak már a közös mozgásokból, ezért is érdemes csatlakozni.

Olvasóink írták

  • 2. zsuzsmo 2013. május 14. 18:29
    „:)”
  • 1. dilidoki 2013. május 14. 16:44
    „Az amatőr futás az egyik legtisztább sport, mindenki saját múltbéli maga és eredménye ellen küzd csak.
    Hajrá, szegedi futók, hajrá!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Banda Árpád országos csúcsa

A szegedi Banda Árpád, az UTC-ÍSE sportolója a budapesti pályaíjász évadnyitó versenyen olimpiai… Tovább olvasom