Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

KTE: hat gól a kecskeméti rangadón

A Kecskeméti TE 4–2-re nyert hazai pályán az újonc Szolnok ellen a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A lila-fehérek már az első játékrészben négy gólt szereztek Francis Litsingi duplájának, illetve Simon Attila és Balogh Béla góljának köszönhetően.

A forduló előtt még nyeretlen, eddig mindhárom meccsét elvesztő Kecskemét a veretlen, bár csak két bajnokit játszó újonc Szolnokot fogadta, s a hazai gárda a mérkőzés elején a kapujához szögezte ellenfelét.

A 2. percben Foxi Kethevoama rázta le Hegedűs Gyulát, betört a tizenhatoson belülre, ahol a védő lerántotta, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Simon Attila higgadtan a bal alsó sarokba lőtte.1–0

Alig telt el négy perc, és már másodszor kellett középkezdéshez vonulnia a Szolnoknak. Foxi ívelt be középre, Francis Litsingi érkezett, és hét méterről a kapu jobb oldalába bólintott. 2–0. A két gyors gól megfogta a vendégeket, míg a hazaiak tovább rohamozták a kaput, de újabb helyzetet nem tudtak kialakítani.

Aztán a 17. percben a semmiből szépített az újonc. Pető Zoltán szabadrúgását védte nagy bravúrral Ribánszki László, azonban a kipattanóra érkezett Igor Pisanjuk, aki ismét kapura lőtt, s bár a szlovák kapus hárítani tudott, a labda Alex elé került, aki közelről a hazai kapuba helyezett. 2–1

Bár éledezni látszott a szolnoki csapat, a hazai lila-fehérek ismét kétgólosra növelték előnyüket. A 20. percben ismét Foxi volt az előkészítő, beadását az MTK-tól szerződtetett Balogh Béla bólintotta hat méterről a hálóba. 3–1

Ezután visszavett a tempóból a KTE, jobbára a mezőnyben pattogott a labda, a kapuk nem forogtak veszélyben. A szünet előtt ismét villant a hírös város csapata. A 44. percben a remekül játszó Foxi löbbölte be a labdát a védők mögé, amely Vladan Csukicshoz került, akinek 12 méteres lövését bravúrral védte Rézsó Péter, azonban a kipattanót Litsingi a kapu közepébe lőtte. 4–1

A második játékrész elején Foxi került nagy helyzetbe egy kényszerítő után, de a kapust és a kaput is átemelte. A vendégtől Pető próbálkozott ismét szabadrúgásból, de a labda elkerülte a bal felső sarkot.

A meccs színvonala visszaesett, a 75. percben pedig ismét egy büntetőt láthattak a nézők. A csereként beálló Joseph Ngalle bokáját koccantotta össze Bori Gábor, a megítélt tizenegyest Remili Mohamed értékesítette. 4–2. Tíz perccel később ismét tizenegyest kapott a Kecskemét, miután Sindou Dossót buktatta Molnár Zoltán – a védőt kiállította a bíró –, azonban a sértett büntetőjét Rézsó hatalmas bravúrral védte, így maradt a 4–2.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci: tápéi siker, újabb UTC-iksz

A labdarúgó megyeegy mai mérkőzésein a Tápé legyőzte a Csanádpalotát, az UTC gól nélküli döntetlent… Tovább olvasom