Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Kulacsik Tamás a forduló gólvadásza

Makó - Rovatunkban az elmúlt futballhétvége legjobb Csongrád megyei gólszerzőjét mutatjuk be. A 33 éves Kulacsik Tamás (képünkön) mesterhármast szerzett az NB III-as Makóban, csapata pedig 3–3-as döntetlent játszott a Monor ellen.
Kulacsik–Monor 3–3. A hétvégén az NB III Alföld csoportjában a Makó Kulacsik Tamás mesterhármasával ikszelt a Monor elleni bajnokin, és bár azt túlzás lenne állítani, hogy egyedül szerzett pontot csapatának, nélküle aligha jött volna össze a döntetlen.

– Nem emlékszem pontosan, mikor tripláztam utoljára, talán egy szűk évtizede a Szeged FC-ben, egy Vác elleni bajnokin jutottam három gólig – mondta a játékos érdeklődésünkre.

Kulacsik Tamás
Kulacsik Tamás
Kulacsik a szezonban sokat szerepelt jobbhátvédként, ám ezen a mérkőzésen ismét a középpálya szélén találta magát, és hálálta meg a bizalmat. – Eddig nem ment annyira a támadójáték, ezért is csúsztam vissza egy sorral. Most szerencsére összejöttek a dolgok: előbb kiharcoltam és belőttem egy tizenegyest, majd egy indítás után, a kapus mellett eltolva a labdát lőttem a hálóba. A harmadik találatom is büntetőből született, amelyet Tóth Timoteusz harcolt ki – ezzel lett döntetlen a 80. percben. Jó meccs volt, jól játszottunk, a gólokon kívül is voltak helyzeteink – emlékezett.

Furcsa kettősség, hogy bár a Makó a táblázat utolsó előtti helyén áll 19 pontjával, októberben kapott ki utoljára. – Az utóbbi nyolc meccsünkből hétszer játszottunk döntetlent, egy pontokkal pedig nehéz felfelé haladni. Amíg van matematikai esélyünk, természetesen figyeljük az osztályozós helyeket, de inkább az a célunk, hogy jobban szerepeljünk, mint ősszel – mondta Kulacsik.

A 33 éves szélső csapata egyik legrutinosabb játékosa, és bár nem tartozik a fiatalok közé, gyorsaságban még mindig a legjobbak között van. – Egyelőre jól érzem magam a futballpályán, nem jelent nehézséget az edzés, így még nem gondolkodtam a visszavonuláson. Az biztos, hogy az edzősködés tetszene, már meg is szereztem a B licencet, és próbaképpen tartottam edzéseket óvodásoknak. Egyelőre azonban nem a kispad mellett, hanem a pályán szeretnék bizonyítani – tette hozzá Kulacsik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL: halló, itt Szeged!

Három szegedi együttes is képviselte a megyét a Bajnokok Ligájában. A Szegedi TE tekései másodszor szerezték meg az aranyat. Tovább olvasom