Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Kupagyőzelemre készül a Szegedi Tisza Squash SE

2011 után 2012-ben is elhódítaná a felnőtt squash magyar kupát a Szegedi Tisza Squash SE - derült ki a Squash Club Szabadidőközpontban megtartott sajtótájékoztatón.
A szegedi klub tavaly először hódította el a serleget úgy, hogy a játékosok átlagéletkora mindössze 18 év volt.

- Mivel a csapat egy évvel rutinosabb lett, ráadásul hazai pályán szerepel, egyértelműen azt várjuk tőlük, hogy most is, és mostantól minden évben megnyerjék a kupát - mondta viccelődve Pápai Miklós klubelnök, aki komolyra fordítva a szót elmondta, a döntős szereplés a célkitűzés a hatcsapatos fináléban. A szegedi csapat keretében Hoffmann Péter, Sebők Benedek, Kiss Dániel, Vas Máté, Vas Márton és Kerényi Ádám kap majd helyet.

- Ez lesz a szezon egyik utolsó versenye, így mindenképpen szeretnénk jól szerepelni, főleg úgy, hogy a nézőtéren ott lesznek a szurkolóink, rokonaink - mondta Hoffmann Péter.
- Hosszú volt az idény, kicsit fásultak vagyunk, de erre a versenyre biztosan felpörgünk majd - tette hozzá Sebők Benedek.

A kupa - amelyen a legjobb magyar fallabdás, Krajcsák Márk is részt vesz - vasárnap 10 órakor kezdődik a szegedi a Squash Club Szabadidőközpontban, a belépés ingyenes.

A sajtótájékoztatón szó volt egy nyári versenyről is: szintén a szegedi klub Kenyérgyári úti székhelyén kerül majd sor június 15-e és 17-e között az európai squash legjelentősebb szeniorviadalára.

- Amatőrként, de a sportág szerelmeseként nagyon várjuk már a nyári versenyt, amelyen rengeteg ország, kuriózumként például ausztrál és izraeli versenyzők is indulnak. Szeretnénk, ha nevezési csúcs lenne, éppen ezért rengeteg kísérőprogrammal is készülünk - mondta Gusztos Gábor, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. igazgatóhelyettese.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos döntőben a kistelekiek

A TKIKI Kisteleki Általános Iskola gyermek kézilabda csapata az ország legjobb nyolc együttese közé jutott. Tovább olvasom