Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Kuruczot leváltották

A labdarúgó NB III Alföld csoportjának első tavaszi fordulóban legyőzte a Túrkeve csapatát a Csongrádi Tiszapart SE, utána viszont sorozatban ötször kapott ki. Az elmúlt szombaton Kiskunfélegyházán szaladt bele kiadós, 5–1-es vereségbe. Ekkor ült utoljára a csapat kispadján a korábbi sikeredző, Kurucz István.

– A sikertelen szereplést az elnökség nem nézhette ölbe tett kézzel – magyarázta az egyesület első embere, Kiss István. – Összeültünk, és úgy határoztunk, megköszönjük Pista eddigi munkáját. Nem haraggal váltunk el, tisztában vagyunk vele, nem ő tehet arról, hogy a tabellán az utolsó előtti helyre csúsztunk. Csakhogy az egész csapatot nem lehet elküldeni, lépnünk meg kellett valamit. Utódja az FC Szeged egykori edzője, az utóbbi időkben a Fortuna utánpótlás csapatainál dolgozó Marko Milosevics lett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszázhatvanheten az olimpiai ötpróbán

Szombaton és vasárnap is benépesült a Szeged melletti Maty-ér. Előbb duatlon versenyt, majd az… Tovább olvasom