Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Labdarúgó NB III: csak a HFC örülhetett

A labdarúgó NB III Alföld csoportjában a 15. fordulót rendezték. A Csongrád megyei csapatok közül csak a Vásárhely tudott nyerni, az Algyő Örkényben, a Csongrád pedig Szarvason kapott ki.
Túrkeve–HFC 0–1 (0–1)
Túrkeve, 200 néző. Vezette: Medovarszki.
Túrkeve: Kiss Cs. – Kéki, S. Nagy, Nagy T., Balla – Sőrés, Bujdosó, Debreczeni (Bana), Nagy M. (Szilágyi) – Kiss L., Kormos. Edző: Varga László.
Hódmezővásárhelyi FC: Bíró – Szűcs, Dálnaki, Pécsek, Huszár – Mészáros (Ruzsinszki), Antal (Borbás P.), Keller (Papp Z.), Varga M. – Végh, Bernát. Edző: Rostás Károly.
Gólszerző: Antal.
A hazaiak alaposan rácáfoltak az előzetes híresztelésekre, miszerint egyetlen céljuk, hogy becsülettel végigjátszva a tavaszi idényt, ősztől a megyei I. osztályban folytathassák a küzdelmet. Ugyanis határozottan jól fociztak. A találkozó elején a keveiek léptek fel támadólag, de negyedóra elteltével kiegyenlítetté vált a játék. A félidő hajrájában a legjobbkor jött a vendégek számára Antal találata. Fordulás után gyorsan végleg dönthetett volna a három pont sorsáról a HFC, de kimaradtak a helyzetek. A hajrában mindent egy lapra téve támadott a Túrkeve, de Dálnaki vezérletével a HFC védelme remekül állta a sarat.
Rostás Károly: – Rendkívül fontos három pontot szereztünk, és ezzel folytathatjuk felzárkózásunkat a dobogóra kerülésért vívott küzdelemben.
Jók: S. Nagy, Sőrés, Bujdosó, ill. Dálnaki (a mezőny legjobbja), Bíró, Pécsek, Huszár.

Örkény–Algyő 1–0 (1–0)

Örkény, 100 néző. Vezette: Bodacz.
Örkény: Fűz – Rádi, Batta, Kovács, Tóth, Farkas – Boda, Gál (Chrobák), Szepesi (Katona) – Nagy A., Feczesin (Nagy Zs.). Edző: Ion Patrascu.
Algyő: Ábrahám – Szélpál A. (Pataki), Sipos, Kothencz, Krucsó – Retek, Gyimesi, Vass, Daróczi (Radnai) – Balogh (Katona Zs.) – Pálinkó. Edző: Lóczi István.
Gólszerző: Tóth.
Kiállítva: Pálinkó.
Balszerencsés vereséget szenvedett a listavezető otthonában az Algyő. A játékidő nagy részében még tíz emberrel is a vendégek irányították a játékot, ám a kínálkozó helyzeteket ezúttal sem sikerült értékesíteniük. Mutatott játékával az Örkény nem igazolta a táblázaton elfoglalt helyét, csak egy szerencsésnek mondható góllal nyert. Az Algyő minimum egy pontra rászolgált volna.
Lóczi István: – Amennyiben a labdarúgás pontozásos sportág lenne, biztosan nyertünk volna, így viszont néhány teljesítményen alaposan el kell gondolkodni.
Jók: Fűz, Batta, Tóth, ill. Kothencz, Retek, Gyimesi.

Szarvas–Csongrádi Tiszapart SE 5–0 (2–0)

Szarvas, 300 néző. Vezette: Somogyi.
Szarvas: Demjén – Pákozdi, Benczúr, Rónyai, Kis – Kiszel (Medvegy), Darida (Zahorecz), Kajtár, Csellár – Bene, Klimaj. Edző: Cziglédczki Ákos.
Csongrád: Palatinusz – Janiga (Sarusi), Forgó, Lovas, Szeri – Nemes (Váradi), Korom, Szabó, Bagi – Bárdosi (Kovács), Bertók. Edző: Kurucz István.
Gólszerzők: Bene (2), Kiszel, Csellár, Benczúr (11-esből).
Kiállítva: Palatinusz.
A nagyon motivált hazai csapat ilyen különbséggel is megérdemelte az első bajnoki győzelmét.
Kurucz István: – Egészen más dimenziójú két csapat játszott, a futball minden összetevőjében jobbak voltak a szarvasiak.
Jók: Pákozdi, Bene, Klimaj, Rónyai, ill. senki.

További eredmények:
Baja–Cegléd 0–2, Újszász–Mezőtúr 1–1, Kiskunfélegyháza–Gyula 5–0, Szolnoki Spartacus–Monor 1–3.

A bajnokság állása

1. Örkény 15 12 1 2 23 – 11 37
2. Cegléd 15 10 4 1 30 – 14 34
3. Algyő 15 9 2 4 35 – 11 29
4. HFC 15 8 3 4 30 – 13 27
5. Szolnoki S. 15 7 4 4 26 – 18 25
6. Gyula 15 7 3 5 26 – 23 24
7. Mezőtúr 15 7 2 6 27 – 31 23
8. Monor 15 6 2 7 26 – 25 20
9. Kiskunfélegyháza 15 5 3 7 18 – 16 18
10. Csongrád 15 4 3 8 18 – 35 15
11. Baja 15 4 1 10 22 – 33 13
12. Újszász 15 3 4 8 19 – 30 13
13. Túrkeve 15 3 3 9 18 – 32 12
14. Szarvas 15 1 3 11 13 – 39 6

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmadszor is Alonso?

Vasárnap rendezik meg az idei, sorrendben az 58. Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság… Tovább olvasom