Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Lassan megnyugszanak a kedélyek a Makó FC körül

Sajtótájékoztatót tartott szerdán a Makó FC elnöke, Ménesi Gábor, aki a higgadt légkörben – inkább aggódó, mint vádaskodó szurkolók töltötték meg az Erdei Ferenc téri klubhelyiségeket – személyesen számolt be az NB II-es, illetve most már NB III-as csapat jelenéről és jövőjéről.
Ha valaki paprikás hangulatra, veszekedésre, vádaskodásra számított tegnap a makói Erdei Ferenc téri sporttelepen, ahol a Makó FC tartott sajtótájékoztatót, az hála az égnek tévedett. Pedig az első hangok, megjegyzések, az internetes névtelenségbe burkolózó hozzászólások nem ezt ígérték. Érthető lett volna az elkeseredettség, hiszen hét csodálatos, remek meccsekben, sikerekben gazdag év után a Makó FC a gazdasági helyzet miatt nem tudja vállalni az új NB II-es idényt, helyette a Kiskundorozsmával egyesült, majd az igen ambiciózus célokkal fellépő Szeged 2011 nevű csapatnak adta át helyét a második vonal Keleti csoportjában, míg a makói futballcsapat várhatóan az NB III-ban indul.

A kora estére meghirdetett kezdésre megtelt az Erdei Ferenc téri sporttelep klubhelysége, ami annyit jelentett, közel hetvenen voltak kíváncsiak Ménesi Gábor elnök beszédére, amely egyórásra sikeredett. Az egykori kapus újat nem mondott, csak azt közölte személyesen és bővebben is a megjelentekkel, amit lapunknak tegnap a kialakult helyzettel kapcsolatban nyilatkozott.

A következő egy óra a kérdéseké volt, a legtöbb természetesen a jövőt firtatta. Ami biztos: a Makó FC mint egyesület megszűnik, helyette egy új gazdasági társaság alakul, amely majd az NB III-ban működteti a helyi labdarúgócsapatot. A játékosokkal várhatóan a jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a felek, és megbeszélik, milyen feltételek között indul az együttes a harmadik vonalban. Az is biztos, hogy a következő idény költségvetése lényegesen alulmúlja majd az előzőekét, a célok pedig a keret erősségétől függenek majd.

– Mint makóiak természetesen kitartunk a csapat mellett, ugyanúgy járjuk majd a meccseket, nagy kérdés, az idő előre haladtával az együttes mit tesz a szurkolókért. Az első sokk után mindenki elfogadta a helyzetet, meglátjuk, mit hoz a jövő, hogyan alakul a csapat és a szurkolótábor kapcsolata – mondta Fekete Tibor, népszerűbb nevén Indián, a Makó Company vezérszurkolója.

Rajta és társain is látszott: azért jöttek, mert szeretik Makót, a futballt, illetve együtt is mindkettőt. És ha kell, a megyekettőben is ott lesznek a lelátón.

Olvasóink írták

  • 6. Írástudatlan 2011. június 30. 21:24
    „Jól beetették a Makói szúrkolókat.Ez már rég el volt döntve ha a Makó marad az NBII-ben akkor A Szeged elfogja happólni.Mert hogyan is néz ki ha a megyében egy vidéki csapat NBII-es és a megyeszékhelyen meg csak Vacak NBII-ra futja.Nevetséges ez az egész.”
  • 5. sustalover 2011. június 30. 18:04
    „2-es.
    Rosszul értelmezte és rosszul is irta ezt Mádi.Próbáld felfogni....”
  • 4. W666W 2011. június 30. 17:13
    „DE VALAKI MONDJA MÁR EL MI KÖZE EHHEZ A KISKUNDOROZSMÁNAK ?????
    az a Nagylaki partizánkodása Óta megye I ben szerepel már vagy 6 éve úgy hogy megye II ból indult...”
  • 3. laca74 2011. június 30. 17:08
    „NB 3. ez a végeredmény”
  • 2. kisskiki 2011. június 30. 14:37
    „1-es:
    "a Makó FC mint egyesület megszűnik, helyette egy új gazdasági társaság alakul, amely majd az NB III-ban működteti a helyi labdarúgócsapatot"

    Próbáld meg értelmezni...”
  • 1. sustalover 2011. június 30. 11:35
    „A Makó Fc nem szünik meg,a csapat ezután is ezen a néven szerepel.A Makói Futball Klub szünik meg jogutód nélkül,megalakult helyette az M-Foci kft,ö müködteti tovább a Makói Fc-t.Józsi megint hülyeséget irtál.:DD”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biliárd: szentesi öröm, második a Szeged

A Szegedi Biliárd SE OB II-es fás csapata a tavaszi szezon utolsó csapatbajnoki mérkőzését… Tovább olvasom