Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Latinarany Kisteleken

Második magyar párosként az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős is megnyerte a tizedik Kistelek Open latin-amerikai táncainak nyílt nemzetközi versenyét – 70 induló között.
A 2002-ben kezdődött viadalon a latin kategóriában még az első két évben a későbbi világbajnok Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda duó tudott győzni, azóta azonban ez magyar párosnak nem sikerült. Érdemes megjegyezni, hogy a múlt héten világbajnoki aranyérmet szerző Zoran Plohl, Tatsiana Lavinovich páros négyszer nyert Kisteleken, de a kétszeres világbajnok Alexei Silde, Anna Firstova duó is megnyerte a kupát 2007-ben. Két éve a korábbi világbajnoki döntős Jurij Batagelj, Jagoda Strukelj, míg tavaly az idei világbajnoki hatodik helyezett Gabrielle Goffredo nyert, igaz ő még másik párral.

A döntőben táncolt még Stefano Vidoni és Tóth Orsolya is, ők a negyedik helyen végeztek. A legjobb 12-ben az idén nem volt több magyar páros, három kettősünk egy körrel hamarabb, a legjobb 24 között fejezte be a versenyt a 70 kettőst felvonultató mezőnyben.

Az ifjúsági kategória latin versenyében is volt kiért izgulni a döntőben. A Zilahi Szabolcs, Kovács Krisztina páros párhuzamosan a felnőtt versennyel az ifiknél is a parkettre lépett. Korábbi eredményeiket ismerve nem volt meglepetés, hogy a döntőbe jutottak, és ott a dobogó alsó fokára állhattak fel két román páros mögött.

Az ifjúsági standard kategóriában egyik magyar párosnak sem sikerült döntőbe jutnia, mint ahogyan az egyetlen seniornak sem a Senior I. korcsoportban. Előbbi kategóriát egy ukrán duó nyerte meg, utóbbiban pedig cseh győzelem született. A Senior II. korcsoportban nem volt magyar induló, itt az első helyet egy olasz páros szerezte meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011: Gahwagi saját városáért is küzd

A Szeged 2011 első győzelmet érő gólját Gahwagi Nebil szerezte. A középpályás szívesen küzd saját városáért. Tovább olvasom