Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Látvány, harc a ketrecben

Már másodszor készül Szeged a ketrecharcgálára, amely a Revans 2008 után ezúttal a Vendetta fantázianevet viseli.
Szombat, 19 óra, újszegedi sportcsarnok: Vendetta – II. szegedi ketrecharcgála. Ahogy a fentiekből is látszott, immár másodszor rendezik meg a Tisza-parti városban az eseményt. Az alábbiakban összehasonlítjuk a tavalyi, valamint az idei rendezvényt.

Hasonlóságok

Az egyik legfontosabb hasonlóság, hogy ezúttal is tizenhat mérkőzést terveznek a szervezők: nyolcat az amatőrök, nyolcat a profik között. Igaz, tavaly végül csak tizennégy jött össze a különböző lemondások miatt. A versenyzők között ismerős a szegedi Sárközi Róbert és Forró László Mapi neve, valamint ketrecbe lépett 2008-ban, a Revans gálán Zathureczky Zsolt, Soltész László, Balla Tamás, Polgár Ádám, Polgár Norbert és Székesvári Tamás Bufla is. Ők tehát várhatóan nagy visszatérők lesznek. Sárközinek ezúttal is külföldi riválisa lesz az osztrák Patrick Berger személyében. Információink szerint sorban álltak a kérők, ám végül – amint Sárközi mondta: – Bergert dobta ki a gép. Balla, ahogy tavaly, most is egy Polgárral kerül szembe, ám szombaton nem a 2008-ban legyőzött Ádám, hanem a testvér, Norbert állhat vérbosszút rajta.

Különbségek

A legnagyobb élmény férfiszemmel minden bizonnyal a ringlányok lesznek. Egyikük Mészáros Dóra, aki a különböző magazinokban már láttatta bájait, a másik pedig Márki Zsuzsa. Kettejük erotikus tánca vezeti fel az estét... Sokan panaszkodtak az esemény rossz láthatóságára. A szervezők ezúttal erre is gondoltak: a két, a terem sarkaiban átlósan elhelyezett nagy kivetítőkön az érdekesebb jelenetek, ütések pontosan láthatóvá válnak majd – négy kamera, köztük a bírón lévő fejkamera segítségével. Ehhez hasonlót Magyarországon még sosem használtak. És akkor még nem beszéltünk a Jimmy fantázianévre hallgató kameráról, amely a ketrec fölé belógatva 360 fokos mozgásra és felvételre képes. A tavalyi nagy siker arra ösztönözte a rendezőket, hogy korábban, már 17 órakor megnyissák az újszegedi sportcsarnok kapuit. Sárközi 2008-ban a főmeccset játszotta Gerhard Machine ellen, ezúttal viszont a háttérbe húzódik, és átadja helyét a nap fénypontjaként a ketrecbe lépő Zathureczky–Végh duónak. Mapinek a horvát Ivica Jakopic után ezúttal egy magyar ellenfele, a súlycsoport elsője, Buchinger Iván jutott. Rajta és Sárközin kívül még egy szegedit láthat a közönség: Görbics Gábor remek ökölvívó- és kick-box-eredményekkel a háta mögött lép a ketrecbe.

És akkor a jegyek: még kaphatók elővételben a szegedi Szentháromság utca 50. szám alatti Tensi utazási irodában (telefon: 62/547-550).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Péter 400-ra emel!

Nagy Péter, a Szegedi Lelkesedés SK súlyemelője a magyar válogatott tagjaként Tatán edzőtáborozik. A… Tovább olvasom