Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 18°C | 33°C Még több cikk.

Lehmann-Dobó visszavonul

A Szeged KKSE NB I-es női kézilabdacsapata sajtótájékoztatón jelentette be, hogy korábbi kapitánya, Lehmann-Dobó Andrea az év végén visszavonul, de a klubnál dolgozik majd tovább. A játékoskeret erősítése januárban várható.
Amint véget ért a Szeged KKSE csütörtöki sajtótájékoztatója, Lehmann-Dobó Andrea már nem tartotta vissza a könnyeit. Néhányat ugyanis azonnal elmorzsolt, miközben mi szomorúan vettük tudomásul: visszavonul.

A várakozásokkal ellentétben ugyanis nem a keretet erősítő játékosok érkezése – ilyen bejelentés januárban várható –, hanem egy fontos játékos elvesztése volt a téma. Mert bár az utóbbi néhány mérkőzésen nem is kapott lehetőséget az NB I sereghajtójának korábbi kapitánya, de ő még most is kulcsszereplő az SZKKSE-nél. Ő Marosán György vezetőedző jobbkeze, aki évekig volt csapatkapitány, és aki még az előző szezonban is 60 perceket vállalva segített a klub eddigi legnagyobb sikere, az élvonalba jutás elérésében.

Alig bírta könnyek nélkül bejelenteni visszavonulását. Fotó: Karnok Csaba
Alig bírta könnyek nélkül bejelenteni visszavonulását.
Fotó: Karnok Csaba

– Mindezek miatt volt nehéz ezt lelkileg feldolgozni, és persze azért is, mert imádom ezt a játékot. Nem titok, hogy munka és család mellett vállaltam az NB I-es szereplést, és nyilván e körülmények miatt sem tudtam olyan teljesítményt nyújtani ősszel, amit elvárok magamtól. Emiatt először a csapatkapitányi posztról mondtam le, de rá kellett jönnöm, hogy ez így nem mehet tovább, nem ülhetek a padon. Nincs bennem sértődöttség a kevés lehetőség miatt, ezt bizonyítja az is, hogy már tárgyalok a vezetőséggel arról, milyen pozícióban tudnám segíteni a csapat munkáját januártól – mondta Lehmann-Dobó Andrea, aki december 30-án az újszegedi sportcsarnokban lép pályára utoljára a Szeged KKSE színeiben, ekkor a Dunaújvárost fogadja az újonc. Ez lesz a búcsúmeccse. Szinte biztosan az utolsó, mert bár azt mondta, hogy nem zárkózik el alacsonyabb osztályú együttesek megkeresésétől, de ezt munka és család mellett jól meg kell fontolnia, ráadásul nehezen tudja elképzelni magát egy nem szegedi csapatban.

– A klub nem szeretné elengedni Andit, ragaszkodunk hozzá, hiszen rengeteget tett értünk, és ő is szívvel-lélekkel készült minden bajnokira, még akkor is, amikor meccsenként perceket kapott – mondta Laczkó Szabolcs technikai vezető, és ezt Marosán György is megerősítette. A tréner így fogalmazott: a szegedi női kézilabdát nem lehet elképzelni Lehmann-Dobó Andrea nélkül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem: kapkodás, rossz döntés

A női vízilabda OB I nyolcadik fordulójában a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem hatgólos… Tovább olvasom