Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Lehota elégedett ember

Még rúgja a bőrt. Az akasztói származású Lehota István 1986-ban Magyarország legdrágább labdarúgója volt (10 millió Ft), manapság, 43 évesen, a Kiszombor megyei I. osztályú csapatában lép pályára hétrő hétre, és a Metro Áruház hentes- és felvágottrészlegén dolgozik áruátvevőként. Szegeden 1997 óta él.
Lehota Istvánnak már a hentesrészleg is hazai pályának számít. Fotó: Karnok Csaba
– Nem kezdhetjük mással: mit szól a válogatott máltai verségéhez? – kérdeztük Lehota Istvánt.

– Ma már nem köt le annyira a magyar foci. Szerdán is csak oda-odakapcsolgattam, rossz volt nézni. Erre mit mond Bozsik Péter szövetségi kapitány? Kár volt a féltékeny szakembereknek kifúrni, elűzni Lothar Matthäust. Igaz, nem jutottunk ki a világbajnokságra, de volt tartása a csapatnak.

– A mából a múltba. Húsz évvel ezelőtt ön volt a legdrágább magyar labdarúgó. Miként emlékezik vissza erre?

– Tízmillió forintért vitt volna a Dunaújvárosból az MTK, de a Vasassal aláírtam valami előszerződés félét. A két klub pereskedett, és az angyalföldieknek adtak igazat; oda is szívesen mentem volna, de a Vasas által kínált 6,5 milliót kevesellte a klub. Hogy mennyi lenne ez ma? Alsó hangon legalább a tízszerese, vagyis százmillió. Viszonyításnak talán elég annyi, hogy Dunaújvárosban akkor nyolcezer forintot kerestem havonta.

– A mai honi labdarúgásban hová helyezné magát, mire vihetné a csúcsformában lévő Lehota István?

– Simán válogatott lennék, az biztos! Ha másért nem, a gyorsaságom miatt. Legszívesebben a Debrecenben játszanék.

Csapatok, sikerek

Lehota 14 éves kora óta focizik és megfordult – a teljesség igénye nélkül – a Dunaferr, Pécs, a Veszprém, ismét a Dunaferr, a Stadler, a Szeged, a Tápé és a Kiszombor együttesében. A Péccsel Magyar Kupát nyert, a bajnokságban a 3. és a 4. helyen végzett a mecsekaljiakkal, a Veszprémmel 5. lett. A válogatottban háromszor szerepelt.

– Kifutotta a karrierjét?

– A foci révén eljutottam Vietnamba, Kuvaitba, játszottam az Old Traffordon, a Juventus-stadionban, bejártam Európát, Ázsiát – ezek mind szép emlékek. Azért van, ami hiányzik... Legalább öt-hat alkalommal igazolhattam volna Pestre, egyszer sem sikerült, pedig azokban az időkben – 1986-tól '97-ig voltam topon – a fővárosi csapatoktól minden jobb labdarúgónak sikerült külföldre szerződnie. Szakmai és anyagi szempontból is sajnálom, hogy ez kimaradt a pályafutásomból.

– Sikerült valamit félretennie, megspórolnia a jól menő évek, évtized alatt?

– Nem, sohasem voltam spórolós típus, de nem is vertem el ész nélkül a pénzt. Hasznos dolgokra költöttem: vettem lakást, gondoskodtam arról, hogy a gyerekeknek – a 14 éves Szimonetta az édesanyjával él Sopronban, a 16 éves Dávid velem és jelenlegi kedvesemmel, Katival Szegeden – minden meglegyen. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban nem volt olyan hatalmas pénz a fociban.

– Aktív futballistaként így, ilyennek képzelte el a jövőjét?

– Soha nem terveztem hosszú távra. Mindig el szoktam mesélni, hogy Akasztón még szüreteltem ott a szőlőt, ahol hat évvel később stadion nőtt ki a földből, és NB I-es meccset játszottak. Nem tudhatjuk mi vár ránk, mi fog történni. Elégedett, kiegyensúlyozott, boldog vagyok, igyekszem jól, lelkiismeretesen végezni a munkámat és ha a derekam nem „ropogna", még legalább tíz évig fociznék.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyedén nyert a Pick Szeged a Komló ellen

A szombati szegedi férfi kézilabda Bajnokok Ligájára tegnap jól sikerült főpróbát tartott a Pick. A… Tovább olvasom