Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Lehotai Máté lóra termett

Utánpótlás-sorozatunkban ezúttal kivételt teszünk: nem egy Csongrád megyei csapatot vagy közösséget mutatunk be, hanem egy egyéni versenyzőt. A szegedi díjugrató, Lehotai Máté (14) számos sikert ért már el a sportágában.
Minden a testvérnek köszönhető. Mert hiába volt tehetséges úszásban, korcsolyázásban és futásban is Lehotai Máté, a nővér, Orsolya a lovaglással ismerkedett meg, az öcs pedig nap mint nap ezt tapasztalta és látta. Így nem véletlen, hogy az 1999-es születésű Máté már hétévesen pónin ült, majd 2011 májusában kezdte meg a versenyzést, miután letette a rajtengedélyvizsgát.

– A családban nincs hagyománya a lovaglásnak, egyértelmű, hogy Orsi miatt alakult így Máté sorsa. Míg a nővére inkább a tanulás felé orientálódott, addig Máté kitart a lovaglás mellett, de a Madách-iskolában sincs panasz az eredményeire – mondta az édesanya, Lehotainé Meleg Ildikó.

Az ifjú díjugrató. Lehotai Máté edzés közben. Fotó: Frank Yvette
Az ifjú díjugrató. Lehotai Máté edzés közben. Fotó: Frank Yvette


Máté az eltelt szűk három évben nagyon komoly sikereket ért el. Amellett, hogy volt megyei kezdő, majd ifjúsági és csapatbajnok, gyermek ügyességiviadal-győztes, csehországi Grand Prix-győztes, a válogatott tagjaként Szlovákiában egyéniben hibaidős viadalon első, kétfázisos versenyben második, csapatban szintén első helyezett, Ausztriában csapatban első, illetve Budapesten csapatban első, kétfázisban második, fokozatos nehézségű számban pedig ugyancsak első, a legnagyobb sikerét a nyári Európa-bajnokságon érte el. A magyar válogatott többek között Svájcot, Angliát és Írországot megelőzve lett harmadik, ráadásul a legeredményesebb versenyzőként a két alappályát és az egyszeri összevetést mindössze egy verőhibával tudta le. Máté 2013-ban a nemzetközi mezőnyben 32 pályából 23-at hibátlanul teljesített – mondhatjuk, lóra termett.

A fiatalembert Réti Gábor és Réti Dávid készítette fel, jelenleg Füzér Gábor az edzője, aki heti egyszer Kiskunhalasról Szegedre utazik, a további napokon pedig a szülők segítenek az edzések végrehajtásában.

– A nővérem díjugratással kezdett el foglalkozni, sokszor láttam, és jobban érdekelt is, mint a díjlovaglás. Hogy mi a csúcs számomra? Egy újabb Eb-részvétel, amelyen jobb egyéni eredményt érnék el, mint legutóbb, illetve elsőéves ifiként helytállni az új korosztályom mezőnyében – nyilatkozta Lehotai Máté.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most jöhet el a Szedeák ideje!

Idegenben, a Zalaegerszeg otthonában szombaton 18.30-tól játssza első meccsét a férfi kosárlabda NB I A csoport középszakaszának alsóházában a Naturtex-SZTE-Szedeák. Tovább olvasom