Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Lékó már Karpov-lázban ég

Holnap kezdődik Miskolcon a Lékó Péter–Anatolij Karpov páros sakkmérkőzés. A két kiváló versenyző rapidpartikat vív majd egymással. A torna nyolc mérkőzésből áll.
A miskolci szervezők igazán kitesznek magukért. Ismét két világsztárt csábítanak a Borsod megyei székhelyre. Az egyik adott, hiszen a szegedi Lékó Péter kéznél van, a magyar sakkozó mindig szívesen mond igent a felkérésre. Az elmúlt évben az angol Michael Adams volt Lékó ellenfele.

Idén még nagyobb név ellen ül asztalhoz. Az egykori orosz világbajnok, a sokáig verhetetlennek hit Anatolij Karpov ellen mérkőzik meg. A két játékos rapidpartikat vív majd. A küzdelem holnap kezdődik, egy nap két játszmát vívnak. Összesen nyolc mérkőzés vár Lékóra és Karpovra.
A szegedi sportoló már hétfőn délelőtt útra kelt, elfoglalta a szállását, majd délután sajtótájékoztatón vett részt. Lékó jó hangulatban érkezett meg, hiszen az elmúlt évben is népes szurkolósereg előtt játszhatott. Idén még nagyobb drukkerhadra számít.

Nézzük a miskolci párosmérkőzés két résztvevőjének eddigi játszmáit. Eddig tizenhatszor mérkőztek. Ebből Karpov négyszer, míg Lékó egyszer diadalmaskodott. A többi, azaz tizenegy mérkőzés remivel fejeződött be. Legelőször tizenhárom évvel ezelőtt, 1993-ban Leonban – a szegedi kézilabdás Laluska Balázs jelenlegi klubjának városában – nézett farkasszemet a két sakkozó. Ez a parti döntetlen lett. Egy év múlva Karpov megverte Lékót. A magyar nemzetközi nagymester 2001. március 18-án Monte Carlóban már sikerrel járt. Legyőzte a világbajnok riválisát.
Utoljára 2003. október 24-én mérkőztek, ez a parti döntetlennel zárult.

Most nyolc mérkőzés következik számukra. Adams ellen Lékó 4:4-et játszott, most azonban szeretne nyerni. Nem lesz egyszerű feladat, hiszen Karpov a rapidműfajban világklasszisnak számít. Eddig ebben a játékformában négyszer csatáztak, és abszolút döntetlenre állnak. Egy-egy győzelem mellett két döntetlen a mérleg. Most ez változik, Lékó bízik abban, hogy felé billen majd a mérleg nyelve.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajt a szegedi fallabda vb-n

Ma startol Szegeden az ötödik egyetemi és főiskolai fallabda-világbajnokság a csapatverseny… Tovább olvasom