Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Lékó Péternek visszatért a hite

Lékó Péter győzelmével fejeződött be a dortmundi nemzetközi torna. A Tisza-parti nagymester hétfőn este ért haza, így tegnap már itthon beszélgettünk vele. Interjú.
– A jereváni ezüstérem után egy dortmundi aranyérem következik. Rendesen elkapta a fonalat!
– Éreztem, hogy jól megy majd a játék. A Carlssen elleni miskolci páros mérkőzés óta feljövőben vagyok, egyre jobban játszom, és ez most Németországban ki is jött. Sokat jelentett, hogy a Borsod megyei székhelyen és Jerevánban is rapid partikat vívtam, jóval gyorsabb lettem, éppen ezért kiélezett helyzetekben is jó döntéseket hoztam.

– Más lett a játéka?
– Semmiben nem változott, és nem is változtattam. Míg az elmúlt időszakban jellemzően rossz döntéseket hoztam, most ez megfordult: jó húzásokkal álltam elő. Összesen ennyi különbség volt a játékomban, azonban ez jelentősnek, nyerőnek bizonyult.

– Mikor hitt először a végső győzelemben?
– Az Ivancsuk elleni sikerem után már gondolkodtam ezen. A világ egyik legjobb formájában lévő sakkozóját sikerült megvernem. Ezután Kramnyik következett, és sötéttel játszottam ellene döntetlent. Ez olyan erőt adott, ami a tornagyőzelmemet eredményezte.

Fotó: Karnok Csaba
Lékó Péternek visszatért a hite...
Fotó: Karnok Csaba

– Sokan leírták már Lékó Pétert!
– Tudom! Most csattanós választ adtam, nem felejtettem el sakkozni, számolni kell velem! Visszatért a hitem, újból van önbizalmam!

– Mi lesz a programja?
– Most egy kicsit pihenek, majd augusztusban következik a Tal-emlékverseny, amelyen nagyon erős mezőny jön össze, ősszel pedig a sakkolimpia. A közeljövőben tehát két komoly kihívás vár rám.

– A labdarúgó-Eb döntője alatt Dortmundban volt, miként élték meg a németek a fináléban elszenvedett vereséget?
– A szállodánk a dortmundi stadiontól 200 méterre volt. Harmincezren nézték kivetítőn a meccset. Félelmetes volt a hangulat, úgy szurkoltak, mintha Dortmundban lett volna a meccs. Végig sportszerűek maradtak, elismerték, hogy a jobb, a spanyol nemzeti együttes nyert.

– Mit szólt a wimbledoni férfi döntőhöz?
– Sajnos nem láttam, csak az eredményről értesültem. Ismerőseim mondták, hogy Nadal és Federer is félelmetes dolgokat művelt, és nagyon színvonalas volt a finálé. Remélem az egyik ismétlést megtudom majd nézni, mert ezt nem szeretném elmulasztani.

Olvasóink írták

  • 3. egyszeru polgar 2008. július 09. 09:21
    „Gratulalok a fiatalembernek. A hitet pedig nem szabad elvesziteni. Mindenkinek vannak neha rossz huzasai, de kitartassal es meg tobb gyakorlassal ezeket kiszuri idovel az ember.
    Azzal egyetertek, akar kezzel, akar esszel, de megdolgozott azert amit szerzett. Na es akar meg bank hitel is lehet a hazon. Az egyik legcsunyabb tulajdonsag az irigyseg!!!!!!!!!!! Ez a magyar ATOK.”
  • 2. der 2008. július 09. 09:13
    „Az az apósáé...
    Ő legalább össze sakkozta, más meg összelopta...!”
  • 1. maci52 2008. július 09. 06:52
    „Újszegeden a Rahói utca sarkán azért szép nagy sárgaházat sakkozott össze,gratula.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simán nyert a Hód TC

A Hód TC férfi teniszcsapata a tegnapi szurperligás mérkőzésén 7:2-re nyert a Fehérgyarmat ellen. Tovább olvasom