Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Lele Ambrus remek taktikája

Látványos mérkőzést hozott a Sportolók válogatottja–Újságírók csapata vízilabda-mérkőzés a Délmagyarország fürdőpartyján. A nem mindennapi találkozót a sportolók nyerték 8–5-re.
A kenus világbajnok Bohács Zsolt (labdával) góllal segítette a sportolók csapatát. Fotó: Frank Yvette
A Délmagyarország szombati fürdőpatyjának egyik legérdekesebb programjának ígérkezett a Sportolók és az Újságírók válogatottjának vízilabda-mérkőzése. A közönség is vevő volt a derbire, hiszen a SZUE nagymedencéjének lelátója és partja rendesen megtelt a kezdésre. Lele Ambrus, a Pick Szeged kézilabdacsapatának ügyvezetője töltötte be az edzői tisztet a sportolóknál, míg a másik oldalon Szeberényi Klára és Fülöp László volt a tréner. Lele hosszasan beszélgetett a játékosokkal, hiszen egész délelőtt a megfelelő taktikán dolgozott.

Az biztos, hogy jól, hiszen Berta Róbert két zseniális találatával villámrajtot vettek a sportolók. Szerencsére T. Hámori Ferenc gólja riadót fújt, az első harmad – háromszor öt perc volt a játékidő – után 3–3 állt az eredményjelzőn. A második öt percben is születtek látványos találatok, a „Polip" becenévre hallgató Mádi József még a kapuból is gólt lőtt. Szegény Rea Attila ujja bánta, hiszen olyan szerencsétlenül ért hozzá a labdához, hogy az két helyen is eltört. Ilyés is villogott, sőt Vadkerti Attila is remekelt, velük a Városi Tv riportere, Lévai Ferenc tartotta a lépést. Tíz perc után 5–5 volt az eredmény. És amire számítani lehetett: a befejező ütközetre elfáradt az Újságírók válogatottja. A világbajnok kenus Bohács akkora gólt lőtt, hogy majd felborult a kapu, míg a másik oldalon T. Hámori és Süli Róbert is négyméterest hibázott, pedig a Rádió 88-as Tamás „Pufi" Ákos az élete árán harcolta ki a büntetőket. A végén még két sportológólt láthattak a nézők, akik vastapssal jutalmazták a két csapat csatáját.

Sportolók–Újságírók 8–5 (3–3, 2–2, 3–0)
Sportolók: Rea – Ilyés 2, Berta 3, Vadkerti 1, Bohács 1, Hajnal, Sonkodi, Kiss, Drahos, Lele. Edző: Lele Ambrus.
Újságírók: Mádi 1 – T. Hámori 1, Szuhánszky, Kovács, Lévai 2, Tóth 1, Tamás, Horváth, Bittman, Süli. Edző: Szeberényi Klára, Fülöp László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Pick az EHF-hez fordult

Tegnap közzétették az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapján a Bajnokok… Tovább olvasom