Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Leléptek a játékosok a Szentesi TE-ből

A Magyar Labdarúgó Liga elfogadva a Szentesi TE nevezését, a csapatot besorolta a labdarúgó NB II-be. Ez mind szép és jó, csak egy a bibi: a klubban alig maradt játékos, nem beszélve arról, hogy az anyagiak előteremtésében is akadnak bőven hiányosságok.
Török László (jobbról) is szakított a Szentessel; Halason folytatja edzői munkáját. Fotó: Vidovics Ferenc
A legutóbbi NB II-ben remekül szerepelt a Szentesi TE. A Kurca-parti alakulat bronzérmesként zárta a harmadosztályú küzdelemsorozatot. Tette ezt annak ellenére, hogy a bajnokság hajrájában üresen maradt a játékosok zsebe. A következmény sem maradt el: aki csak tehette, az új csapat után nézett. Török László edző a jövőben az NB III-as Kiskunhalas szakmai munkájának irányításáért felel majd. A szakember egykori együtteséből a rutinos középpályást, Kislőrincz Györgyöt vitte magával. A kapusok közül Kiri Mihály Cegléden (NB III), Bíró Mihály (NB III) pedig a Hódmezővásárhelyi FC-nél tűnt fel. A Tiszakécske megyeegyes gárdájában folytatja pályafutását Márics Béla és Anka Zsolt, az ugyanebben az osztályban szereplő Kiskunfélegyházát pedig Barna Csaba és Kádár Tamás választotta. Az NB II-es Orosházára három szentesi érkezett: Koncz Zsolt, Ábel Péter és Gyagya Attila.

Joggal teheti fel a szurkoló a kérdést: kivel akarnak indulni a másodosztályban? Csepregi István, a Szentesi TE elnökhelyettesének, a labdarúgó-szakosztály vezetőjének nem tartott sokáig felsorolni azt a néhány nevet, akikkel elméletileg számolhatnak. Az ifistákon túl csak Páger György, Kovács Norbert, Kerepeczki Csaba és esetleg Tasi Róbert maradna továbbra is Szentesen...

– Elismerem, nem túl rózsás a helyzetünk – vallotta be a sportvezető. – Szeretnénk, ha a megszűnt FC Szeged trénere, Vágó Attila lenne az edzőnk, akit néhány volt szegedi futballista is követne. Persze ez csak akkor lehetséges, ha anyagilag is kiegyenesedünk. A városi önkormányzattól hétmillió forintra számíthatunk, de ezt az összeget csak a működésre lehet felhasználnunk. A játékosok, edzők bérét nem fizethetjük belőle. A pálya használatáért sem kell perkálnunk, de ez így még egyetlen labdarúgónak sem csábító. Tőkeerős szponzorra van szükségünk. Kettővel tárgyaltunk is; az egyik ígért kétszer ötmillió forintot, a másiktól is milliók várhatók akkor, ha beindul a vállalkozása.
Az idő viszont rettenetesen sürget bennünket, hiszen pár nap múlva lejár az átigazolási időszak. Bár minden papírunk rendben van, besoroltak bennünket az NB II-es mezőnybe, csak abban az esetben indulunk el, ha lesz pénzünk. Mást nem tehetünk, reménykedünk...


Sorsoltak

A Magyar Labdarúgó Liga székházában elkészítették a labdarúgó NB II őszi menetrendjét. A Csongrád megyéből érdekelt mindkét csapat augusztus 6-án (szombaton) 17.30-kor idegenben kezdi meg a szereplését. A Makó FC a Soroksár, a Szentesi TE pedig a Kazincbarcika otthonában rajtol. Az augusztus 13-i (szintén szombat 17.30) második fordulóban a Makó az ESMTK-t, míg a Szentes az Orosházát fogadja.
A 2005/2006-os évad első fele november 20-án fejeződik be. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezüst- és bronzérmes tisza volános serdülők és ifik

Évtizedek óta az első osztályú kézilabdaklubok között a legszervezettebb utánpótlás-nevelés a Tisza… Tovább olvasom