Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

''Lelkes amatőr vagyok''

A vásárhelyi kosárlabdát ismerőknek nem kell bemutatni dr. Elek Andrást, aki hosszú évek óta komoly munkát végez ebben a sportágban a kék-sárga városban. Jó értelemben vett megszállottsága, alázata példaértékű – talán nem túlzunk, ha a legendás Balogh „Imsi" Imréhez hasonlítjuk.

Fotó: Tésik Attila
Nem úgy indult, hogy dr. Elek András a kosárlabdával jegyzi el magát egy életre. A most 55 éves szakember 1960-ban atletizálni kezdett, és távolugrásban országos bajnokságot nyert.

Sportágak párhuzamosan

A palánk, a gyűrű világával először a Bethlen gimnáziumban (1965-ben) találkozott, ahol Balogh Imsi oktatta az ifjakat erre a sportágra. Elek is beállt a sorba, de az atlétikához sem lett hűtlen.

– Egy darabig párhuzamosan csináltam a kettőt – emlékezett a kezdetekre a Délvilág Év edzője díjazottja –, aztán a távolugrást egy gerincsérülés miatt abba kellett hagynom. Igazából innentől, vagyis 1976-tól tekintem magam kosarasnak.

Akkor Faragó István trénerkedett a helyi együttesnél, melynek a csapatkapitánya 1976-tól 1983-ig Elek volt, és ezzel a gárdával a megyéből indulva feljutottak az NB I-be. Aktív sportpályafutását, az első NB I-es szezon (1983/84) végén, 34 esztendősen fejezte be. Már akkor belekóstolt a edzősködésbe, a junioroknál az ő keze alatt pallérozódott, többek között, Borbáth Csaba, Kiss Attila és Kiss Sándor. A felnőtt keretnél is segédkezett.

– Óriási szerencsém volt, az atlétikában Újvári József és Soós Imre, a kosárlabdában pedig Balogh Imre és Faragó István voltak az edzőim. Fantasztikus tudású nagy egyéniségek, valósággal megfertőztek az edzősködéssel, azzal, hogy előbb-utóbb a kispadra is leüljek. Jó tanítómesterek voltak.

Mint egy bakkecske

A '90-es évek közepén a legjobbak sem mehettek biztosra Vásárhelyen, még a vereség is benne volt a pakliban. Így járt 1995-ben a Patonay Imre által dirigált bajnok Körmend is, kikapott a kék-sárgáktól. A hazaiak kispadján dr. Elek András ült, aki általában fegyelmezetten vesz tudomásul mindent, jót, rosszat, bírói tévedést és a játékosai „ökörségeit" egyaránt. Ekkor azonban elengedte magát, és felszabadultan ünnepelt. Fia akkori véleménye szerint – aki azóta felcseperedett, és kosaras lett – örömében úgy ugrált, mint egy bakkecske. Abban a pillanatban csak az különböztette meg az említett jószágtól, hogy öltönyt viselt. Azért a 2005/2006-os bajnokság végén is jó lenne látni ezt az örömtáncot... 
Olyan is előfordult – erre nem szívesen emlékezik –, hogy nem tartottak igényt a munkájára a helyi klubnál. Ez a '80-as évek végén, a '90-es évek elején történt, de ekkor sem tétlenkedett. Társaival, segítőivel megalapította a Hód Úszó SE-t, melyben trénerkedett is. Ebben az egyesületben kezdett el tempózni – Bán Sándor tanítványaként – Risztov Éva. De a palánkot nem feledhette, 1990-ben elkezdett foglalkozni – az úszással párhuzamosan – 12–13 éves gyerekekkel. Majd 1994. december 21-én megalakult a Vásárhelyi Kosársuli, mely rendszeres résztvevője volt a különböző korosztályos bajnokságok döntőinek, az 1996/97-es idényben pedig az országos utánpótlás-rangsorban a 3. helyen zárt.

Utánpótlás-nevelés

– Ha nem volt kerestem, találtam elfoglaltságot. A mai napig is egyébként inkább sportvezetőnek, szervezőnek tartom magam. Ennek az az elismerése, hogy már több országos finálét rendezhettünk Vásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban. Legnagyobb sportsikerünk a juniorkupa ezüstérme volt.

Bár különösebben nem ambicionálta kétszer – a jelenlegi időszakot leszámítva – a felnőttgárda szakmai munkáját is irányíthatta, 1995-ben három hónapig (mérlege 5 győzelem, 6 vereség), 1998-ban pedig pár hétig. Majd a profi klub anyagi gondjai, megszűnése miatt a Kosársuliban felnőtt „gyerekeken" volt a sor, kétszer is kiharcolták az NB I B csoportjába jutást: 1999/2000-ben még „átszálló" jegyet váltottak, 2003 ősze óta azonban már stabilan ebben az osztályban (azóta egy junior ezüst és arany és egy felnőtt ezüst, valamint MK nyolc közé jutás a mérleg) szerepelnek. Az országos szövetség amatőr szekciója 2002/2003 alapján az Év edzőjének választotta, de a sikerek, díjak – vallja – közösek.

– Czuprák Lászlóval 1995 óta dolgozom együtt, ketten teszünk ki egyet. Szenvedünk, küzdünk, örülünk, bánkódunk, és büszkék vagyunk a játékosainkra – ahogy éppen a sors hozza.

A legszebb játék

– Bár értem el sikereket, továbbra is csupán lelkes amatőrnek tartom magam – mondta dr. Elek András. – A megszállottság, a sportág iránti szeretet és alázat hajt, visz előre, a munkámért soha nem kértem és nem is kaptam egy fillért sem. De így is megéri, mert ez a legszebb játék a világon...

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2008-tól bioüzemanyag a Forma-1-ben

Új kihívásokkal kell szembenéznie a Forma-1-es világbajnokság résztvevőinek! A Max Mosley által… Tovább olvasom