Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Lelkesedés SK: a szegedi sikercsapat

A Magyar Súlyemelő Szövetség a napokban hozta nyilvánosságra az előző évi szakosztályi pontversenyt, amely nagyszerű szegedi teljesítményt tükröz.
A Lelkesedés SK a harmicnkilenc értékelt szakosztály mezőnyében a Szombathelyi Haladás mögött, a BKV Előre előtt a második helyet szerezte meg. A sikerben – amely a klub fennállásának legjobb helyezése – óriási szerepe volt a Kecskeméten megrendezett csapatbajnokságnak, ezen a Szeged–Kecskemét vegyes együttes öt szegedivel és két hazaival a soraiban megnyerte a csébét a Haladás előtt. Az egyéni versenyzők Sinclair-ranglistáját a Lelkesedés SK kiválósága, Nagy Péter nyerte.

A szegedi Etelka sori emelőterem adott otthont Csongrád megye nyílt egyéni súlyemelő-bajnokságának, amelyen a hazaiak mellett indultak kecskeméti, békéscsabai súlyemelők is. A rendező klub versenyzői közül kiemelhető Szeles Barnabás, az eddigi legjobbját nyújtó Gábor Róbert, és az ismét nagyszerű formában versenyző Horváth Attila. Az olimpiai kerettag Nagy P. csak néhány kilogrammal maradt el a nemzetközi szinttől.

A szegediek eredményei, serdülők, 50 kg: 1. Szeles Barnabás 97 kg; 64 kg: 3. Búza Patrik 82, 4. Hegedűs Márkó 75 kg. Ifjúságiak, +94 kg: 1. Csáki Ádám 155 kg. Juniorok, 77 kg: 1. Oláh Balázs 185 kg; +105 kg: 1. Gábor Róbert 308 kg. Felnőttek, 85 kg: 1. Horváth Attila 250, 2. Ábrahám Jenő 160 kg; 94 kg: 1. Túri János 202, 3. Ocskó Mihály 182 kg; +105 kg: 1. Nagy Péter 355 kg.

Fotó: DM/DV
Fotó: DM/DV

A fenti fotón a csébé sikercsapata, állnak (balról): Ördögh István szakosztályvezető (Szeged), Balogh József, Egri Attila (mindkettő támogató), Nagy Noel (Kecskemét), dr. Balázs Mihály elnökségi tag (Szeged), Tölli László (Kecskemét), Gábor Róbert, Oláh Imre edző (Szeged), Gyurkovics Ferenc, Bálint Csaba edző (Kecskemét), Nagy Péter, Fehér Márton edző, Ferenczi József edző, Herczeg Antal szakosztályvezető (Kecskemét), guggolnak: Magda Attila, Szeles Barnabás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vancouver 2010: esős, havas olimpia

Az időjárás eddig a legnagyobb ellenfél a vancouveri téli olimpián – a férfi alpesi sízők… Tovább olvasom