Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Lendületben az SZVPS

Az elmúlt év őszén lett a Szegedi Vízipóló Suli elnöke Mód Péter. Az egykori LEN-kupa- ezüstérmes játékos nagy lendülettel vetette magát a munkába.
130 fiatal. Jelenleg ennyien járnak rendszeresen edzésre a Szegedi Vízipóló Suli csapatánál. 2011. szeptember 1-jén lett hivatalosan az A-Híd Szeged Beton VE utánpótlás-egyesületének, az SZVPS-nek az elnöke Mód Péter. A klubvezető ezer szállal kötődik a Tisza-parti együtteshez, hiszen az OB I-es csapatnak meghatározó játékosa volt, 1996-ban a LEN-kupában ezüstérmet szerzett a Szegeddel, a juniorválogatott tagjaként világbajnok lett.

– Izgalommal fogtam munkához, sok új dolgot sikerült eddig megvalósítanunk. Hat korosztályunk van, a legkisebbek az előkészítősök, akiket már két csoportra bontottunk. Akik mind a négy úszásnemben tudnak úszni, azokkal Varga Péter foglalkozik, akik pedig az alapokat sajátítják el, azokkal a Némó Úszósuli oktatói. Keller László, Lengyel Gábor, Éles Vilmos, és a szintén az A-Híd Szeged Beton VE játékosa, Lehmann István dolgozik edzőként a klubnál. 110 igazolt pólósunk van, húsz gyerek jár már az előkészítő csoportba.

A gyógyszerész klubelnök, Mód Péter szerint jól állnak az Szegedi Vízipóló Suli ügyei.   Fotó: Karnok Csaba
A gyógyszerész klubelnök, Mód Péter szerint jól állnak az Szegedi Vízipóló Suli ügyei.
Fotó: Karnok Csaba

Vincze Balázs, az A-Híd Szeged Beton VE vezetőedzője az ősszel több szegedi nevelésű fiatal játékost is harcba küldött a felnőttcsapatnál.

– Ez mindenképpen azt jelzi, hogy jó úton jár az SZVPS. Elég csak a kapust, Molnár Dávidot megemlíteni, aki többször is szerepet kapott. Végre a különböző korosztályos válogatottakba is kapnak meghívót szegedi pólósok, így mindenképpen tapasztalható előrelépés. A felnőtt csapatunk, amely az SZVPS fiataljaira és több rutinos játékosra épül, eddig várakozáson felül szerepel, jelenleg második az OB I/B-ben.

Decemberben megérkezett a klubhoz a pályázaton nyert TAO-pénz. Az SZVPS ennek köszönhetően jobb körülmények között dolgozhat majd.

– A támogatóknak köszönet, hiszen nélkülük nem jött volna össze az a komoly összeg, amelyből dolgozhatunk. Felszereléseket, kiegészítő eszközöket, illetve egy konditermet alakítunk ki a sportcsarnokban. Az SZVPS honlapja is megújul, sikeres volt az iskolákban tartott toborzónk, amelyet szeretnék folytatni, jó ötlet volt a felnőttcsapat játékosaival népszerűsíteni a szegedi vízilabdát. Vincze Balázs vezetőedzővel remek kapcsolat alakult ki, rendszeresen konzultálunk, figyelemmel kíséri a tehetséges játékosok fejlődését. Egy biztos: nálunk is tapasztalható az vízilabdaláz, ami most Szegedet jellemzi.

Névadó

A Szegedi Vízipóló Suli kabalaállata egy ötös sapkában feszítő cápa. Eddig viszont nem volt neve, így a szurkolók a Szeged Beton és az SZVPS Facebook-oldalán játszhatnak, nevezhetik el a cápát. A győztes a magyar vízilabda-válogatott hivatalos sapkáját nyerheti meg.

Olvasóink írták

  • 1. patikus 2012. január 07. 14:48
    „Kedves Péter!
    Gratulálok a múltbéli és jelenlegi sikereihez!
    Engedjen meg egy jó szándékú megjegyzést egy idősebb sportkedvelő kollégától.
    A tára mellett egy gyógyszerésznek "illik" fehérben lenni!
    Üdvözlettel: édesapja egykori tanítványa”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékai: nem tudom mi a gond!

Lékai Máté, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott játékosa sérülés miatt nem utazott el… Tovább olvasom