Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Lépéselőnyben a Balástya

A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulójában nem sok babér termett a vendégcsapatoknak, mindössze négy pontot szereztek. Az egyetlen idegenbeli sikert az éllovas Balástya aratta, és ennek köszönhetően továbbra is tartja lépéselőnyét az otthon győzedelmeskedő Tisza Volán SC-Szeviéppel szemben.
A labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulójában nem sok babér termett a vendégcsapatoknak, mindössze négy pontot szereztek. Az egyetlen idegenbeli sikert az éllovas Balástya aratta, és ennek köszönhetően továbbra is tartja lépéselőnyét az otthon győzedelmeskedő Tisza Volán SC-Szeviéppel szemben. A Volánon kívül még a Mindszent, az Újszentiván, a Bordány, az Ásotthalom és a Gyálarét „váltotta" három pontra a hazai pálya előnyét. A sereghajtó Szőregnek tizenegy forduló sem volt még elég az első győzelem megszerzéséhez.

Mindszent–Kistelek 4–2 (3–0)
Mindszent, 300 néző, Vezette: Mózes.
Mindszent: Molnár – Kovács G., Szabó L. (Vida Á.), Horváth, Galambosi, Musa, Csatlós, Schuszter, Balogh, Borsodi, Mucsi. Edző: Antal Ferenc.
Kistelek: Keresztes – Farkas, Hegedűs F. (Molnár P.), Rácz G., Hegedűs Cs., Bakonyi, (Kanalas), Rostás, Kiss, Kispál Cs., Koncz R., Jakab. Játékos-edző: Kispál Csaba.
Gólszerzők: Balogh (2), Borsodi, Csatlós, ill. Koncz R., Hegedűs Cs.
Jók: Balogh, Mucsi, Musa, ill. senki.
Kiállítva: Kiss.
Ifjúságiak: Mindszent–Kistelek 1–5

Tisza Volán SC-Szeviép– Sándorfalva 2–0 (1–0)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 200 néző. Vezette: Fülöp.
Tisza Volán SC: Reguli – Gonda, Kreizler, Dargó, Szabó A., Ferenczi, Burány, Kardos (Harmos), Vastag, Szélpál T. (Bank), Kökény (Miklya). Edző: Vágó Attila.
Sándorfalva: Ábrahám – Kránicz, Szabó T., Antal, Piacsek, Bozó, Ottlik R., Radics (Körmendi), Nikolényi, Bitó (Leginszki), Szűcs K. (Szabó N.). Szakmai tanácsadó: Czibere László.
Gólszerzők: Burány, Harmos.
Kiállítva: Szabó T.
Jók: Burány, Vastag, Harmos, Reguli, ill. Nikolényi, Szabó T., Kránicz.
Ifjúságiak: Tisza Volán SC–Sándorfalva 3–2

Szegedi VSE–Kiskundorozsma 0–0

Szeged, Vasutas-stadion, 150 néző. Vezette: Samu.
SZVSE: Tombácz – Simon, Szélpál, Tordasi, dr. Török, Váczi B., Gyimesi, Bosánszki, Szécsényi (Vér A.), Szekeres (Kárász D.), Bubori. Edző: Paksi Péter.
Kiskundorzsma: Farkas A. – Túri D., Kiss (Szilágyi), Cseh, Ottlik S., Csonka, Mangó, Csányi, Fazekas, Kiss Z., Túri B. Edző: Ottlik Sándor.
Kiállítva: Simon, ill Mangó.
Jók: Szélpál, ill. Farkas, Ottlik, Túri B., Csonka.
Ifjúságiak: Szegedi VSE–Kiskundorozsma 1–0

Újszentiván–Szőreg 2–1 (2–0)

Újszentiván, 150 néző. Vezette: László L.
Újszentiván: Szűcs M. – Borbás, Túri (Papp), Békési, Rau, Ádelhardt, Dóra (Illés), Hevesi, Jaksa, Kiss, Székely. Játékos-edző: Dóra János.
Szőreg: Kócsó – Szabó, Nagy, Tóth A. (Kéri), Tóth T., Laszk, Csikós, Bodó, Balla, Szabados, Sajtos (Bosnyák). Edző: Szabó István.
Gólszerzők: Székely, Dóra, ill. Laszk.
Jók: Békési, Hevesi, Kiss, Székely, ill. Kócsó, Balla, Szabó, Bodó.
Ifjúságiak: Újszentiván–Szőreg 8–1

Mórahalom–Balástya 0–2 (0–2)

Mórahalom, 200 néző. Vezette: Somodi.
Mórahalom: Eleven – Gercsó (Tari), Malmos, Nyári, Laczi, Fischer, Siha, Sebők (Nagy), Imre, Patarcic, Bálint. Játékos-edző: Major László.
Balástya: Fodor – Krajczár, Zámbori, Kovács, Szélpál, Koncz (Kordás), dr. Szőke, Tóth L., Dénes (Takács), Bálint (Bitó), Tóth Á. Játékos-edző: Tóth Ákos.
Gólszerző: dr. Szőke (2).
Jók: mindenki, ill. Krajczár, Tóth L., dr. Szőke.
Ifjúságiak: Mórahalom–Balástya 3–2

Bordány–Röszke 4–2 (1–1)

Bordány, 200 néző. Vezette: ifj. Tóth.
Bordány: Győri – Bán, Tombácz, Vass, Vastag, Lajkó (Fejsze), Gedai (Gábor), Szabó, László (Valkó), Magyar, Völgyi. Edző: Gábor Antal.
Röszke: Brunczvik – Kovács, Pipicz (Gyányi), Barna, Szügyi, Takács, Szécsényi, Tanács, Kasza (Sztuparity Z.), Hüvös, Sztuparity G. (Dunai). Edző: Cs. Tóth Zoltán.
Gólszerzők: Völgyi (2), Magyar, László, ill. Hüvös, Kasza.
Jók: Vastag, Tombácz, Gedai, Völgyi, ill. Barna, Tanács.
Ifjúságiak: Bordány–Röszke 5–1.

Ásotthalom–Ferrocolor-Tápé 3–0 (1–0)

Ásotthalom, 350 néző. Vezette: Szántai.
Ásotthalom: Vasuth – Szűcs (Ferencz), Tóth Sz. T., Papp, Baka, Bokányi Á. (Csikós), Miklós (Barbócz), Farkas, Szlobodnyik, Németh, Rasztik. Edző: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs.
Tápé: Bagdi – Kucsera, Király, Hegyközi (Deák), Visnyovicz, Palotás, Ábrahám, Gerecz (Szekeres), Kecskés, Farsang, Lantos (Hegedűs). Edző: Kozma Mihály.
Gólszerzők: Németh (2), Csikós.
Kiállítva: Király, Palotás.
Jók: Tóth Sz. T., Szűcs, Szlobodnyik, Németh, Baka, ill. Kucsera, Kecskés.
Ifjúságiak: Ásotthalom–Tápé 0–0

Gyálarét–Kiszombor 3–2 (2–1)

Gyálarét, 100 néző. Vezette: Dajka.
Gyálarét: Kadnár – Szigeti, Horváth A., Vígh (Hágelmann), Illés A., Rabi, Szép, Bogdán, Vér Z., Zsikó (Juhász), Hegyesi (Zahorán). Edző: Sahin Tóth Dezső.
Kiszombor: Benyó – Tamasi, Bodré, Tézsla K., Rakity, Tézsla L., Kovács, Horváth K. (Csizmadia), Paku, Molnár, Lehota. Edző: Koczkás Zoltán.
Gólszerzők: Zsikó (2, egyet 11-esből), Hegyesi, ill. Kovács, Tézsla K.
Kiállítva: Vér Z.
Jók: Hegyesi, Vér Z., ill. mindenki.
Ifjúságiak: Gyálarét–Kiszombor 1–0

A bajnokság állása


1. Balástya 11 10 0 1 39 – 12 30
2. Tisza Volán 11 9 0 2 38 – 10 27
3. Sándorfalva 11 7 0 4 30 – 14 21
4. Bordány 11 6 2 3 24 – 20 20
5. Kistelek 11 6 1 4 29 – 20 19
6. Újszentiván 11 6 1 4 19 – 16 19
7. SZVSE 11 5 4 2 16 – 13 19
8. Mindszent 11 6 0 5 22 – 21 18
9. Ásotthalom 11 5 2 4 19 – 16 17
10. Kiskundorozsma 11 5 2 4 10 – 20 17
11. Gyálarét 11 5 1 5 19 – 18 16
12. Tápé 11 3 2 6 19 – 27 11
13. Röszke 11 1 2 8 16 – 31 5
14. Mórahalom 11 1 2 8 13 – 29 5
15. Kiszombor 11 1 2 8 14 – 40 5
16. Szőreg 11 0 3 8 8 – 28 3
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomszédvárak csatája Makón

A labdarúgó NB II keleti csoportjának tizenegyedik fordulójában szomszédvárak csatáját láthatják az… Tovább olvasom