Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Létszámot emeltek

Mint ismeretes – „hála" Dusan Djurics tulajdonosnak –, Szegeden megint eltűnt egy focicsapat.
Mint ismeretes – „hála" Dusan Djurics tulajdonosnak –, Szegeden megint eltűnt egy focicsapat. A város vezetése és a Tisza Volán SC közös kérelemmel fordult a CSLSZ-hez, hogy a gárda indulhasson a megyei első osztályban, holott a szabályokat figyelembe véve, erre csak a „megyeháromban" lenne lehetősége. Az öttagú elnökség végül pozitív döntést hozott: 4:1 arányban engedélyezte a TVSC első osztályú indulását. Nem árulunk el azzal nagy titkot, ha leírjuk: sokan nem örültek ennek, hiszen négy évvel ezelőtt a hasonló cipőben járt Csongrád a legalacsonyabb osztályba kapott besorolást.

– A Tisza Volán SC indulása miatt a létszámot 16-ról 18-ra emeltük – árulta el Talpai János, a CSLSZ elnöke. – Döntésünk hátterében a következők álltak: figyelembe vettük Szeged sportszerető közönségének igényét, illetve szakmailag fontosnak tartottuk, hogy a szegedi tehetségekben bővelkedő TVSC focicsapata a felnőttek között szerepelhessen.

A 18. induló az NB III-mat nem vállaló Kiszombor lett. A bajnokság őszi szezonja augusztus 13-án indul és november 20-án fejeződik be.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezüst- és bronzérmes tisza volános serdülők és ifik

Évtizedek óta az első osztályú kézilabdaklubok között a legszervezettebb utánpótlás-nevelés a Tisza… Tovább olvasom