Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Lisztes Krisztiánon is kifogott a szentesi fradista

Szentes - Ritka az olyan Ferencváros-drukker, akinek minden rokona az Újpestnek szorít, ezért is különleges a szentesi Molnár F. Tamás története. A Csongrád megyei szurkolókat bemutató sorozatunkban az NB II-es Orosháza labdarúgócsapatának kapusán a sor, aki gyerekkori kedvence ellen is védhetett.
Ha valakinek minden családtagja Újpest-szurkoló, akkor törvényszerűen lila-fehér szimpatizáns lesz. A szentesi Molnár F. Tamás is ilyen környezetben nőtt fel, de hatévesen úgy gondolta, hogy az imént vázolt szabályt erősítő kivétel lesz, azóta a Ferencvárosért dobog a szíve. Szülővárosában a labdarúgást is elkezdte, később a HFC kapusa lett, most pedig az NB II-ben vitézkedő Orosháza hálóőre, de nem csak a hétvégi bajnokik miatt kellett sokat várnia, hogy élőben biztathassa kedvenceit.

Fradisták egymást közt. Tóth László, az egykori válogatott Lisztes Krisztián és Molnár F. Tamás. Fotó: DM/DV
Fradisták egymást közt. Tóth László, az egykori válogatott Lisztes Krisztián és Molnár F. Tamás. Fotó: DM/DV

– Amíg kisgyerek voltam, csak a rokonaim tudtak volna elvinni a meccsekre. UTE- drukkerek révén ezt érthető módon nem tették meg, de ebből nem voltak komoly viták. Türelmesen vártam, és 2004-ben végre eljutottam az Üllői útra, a Milwall elleni UEFA-kupa-mérkőzésre. A csoportkörbe jutást jelentő győzelem megpecsételte a sorsom, azóta minden hazai mérkőzésre megpróbálok elmenni, de akkor is a lelátón vagyok, ha például Kecskeméten vagy Békéscsabán lép pályára a Fradi – mondta az NB II-es válogatott idei törökországi edzőtáborába is bekerülő játékos, akinek megadatott, hogy gyerekkori kedvence ellen védjen. Négy hónapja a Szeged 2011 elleni bajnokin Lisztes Krisztián is próbálta bevenni a kapuját, de Tamás büszkén mesélte: az ikon minden lövését hárította.

A fővárosi mérkőzésekre néhány szentesi barátjával szokott utazni. Az Albert Flórián Stadionban a hatos szektort kedvelte, ahová a B közép hangulata is elér, de mégsem a keménymagban kell helyet foglalnia. A legendás létesítményt épp vasárnap búcsúztatták a Kolozsvár elleni mérkőzéssel, amelyre nem tudott elmenni, de a legendás helyszín utolsó Fradi–Újpest derbijére eljutott.

– Parádés volt a rangadó felvezetése, hasonló koreográfia és a pirotechnika Nyugat-Európában is ritka. Az utolsó percben szerzett győztes gól volt a hab a tortán. Eksztázisban ünnepeltünk, a találat utáni néhány másodpercre nem is emlékszem. Se kép, se hang nem maradt meg, csak az érzés, amit sosem felejtek el – árulta el a drukker, akinek vegyes érzései vannak a stadion búcsúja miatt, hiszen sajnálja a szentély elvesztését, ugyanakkor örül, hogy modern létesítményt kap a klub.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikerbe kell menekülnie a Szeged 2011-nek

Ulvicki Mihály szerint minél hamarabb nyernek, annál hamarabb jöhet vissza a játékosok önbizalma. Tovább olvasom