Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Ma este megkezdődik a Vasas–Szeged csata

A férfi vízilabda OB I alapszakaszában a Vasas a második, a Szeged meg a harmadik helyen zárt. Ez azt jelenti, hogy a nyolc pontig tartó elődöntőben egymás ellen játszanak. Alapszakaszbeli eredményeiket magukkal viszik a felek, így 2–2-vel indul a párharc. Az első felvonást ma 19 órától a Komjádi uszodában rendezik.
Még aki akarna, az sem tudna rosszat mondani a Szeged Beton évadbeli bajnoki szerepléséről. Lehmann Istvánék harmadik helyen zárták az alapszakaszt, rekordnak számító 35 pontot gyűjtöttek, a mezőnyből a legkevesebb gólt kapták. Ezek után természetes, hogy egészséges önbizalommal várják a Vasas elleni ma kezdődő elődöntőt.

Változnak az idők

– Amikor a Szegedhez kerültem, a csapat előtte rendre az 5–8. helyért játszhatott. Sikerült ebből a körből kilépni, a mostani már a harmadik évad, amikor bekerültünk az elődöntőbe. Csakhogy tudomásul kell venni, most már a finálé a fő esemény, az kap igazán publicitást. Játékoskoromban ötször nyertem bajnokságot, edzőként viszont még nem kerültem a döntőbe. Pedig nagyon vágyom rá... És persze a szponzoraink is. Körtvélyessy Péter elnök úr és a Hídépítő Zrt. nélkül nem tartanánk itt. A minél jobb eredmény elérésével szeretnénk meghálálni támogatásukat.

– Le a kalappal a csapat előtt – jelentette ki Gyöngyösi András, a Szeged trénere. – A Vasas Európa egyik legjobb gárdája, egyáltalán már az nagy dolog, az eddigi remek szereplésünkkel kiharcoltuk, hogy velük játszunk az elődöntőben. De azt sem szabad elfelejteni, az egész mezőnyből csak mi vertük meg őket, ráadásul négy góllal, amire még az Euroligában sem volt egyetlen csapat sem képes.

A rájátszást megelőző sajtótájékoztatón elhangzott, a bajnokságból hátralévő további mérkőzéseken nyaki porckorongsérve miatt az olimpiai és világbajnok center, Steinmetz Ádám már nem szerepelhet, és a deréksérüléssel bajlódó Varga Dénes sincs tökéletes állapotban.

– Ha ők tényleg nem játszhatnak, azzal a kis esélyünk egy kicsit növekedik – folytatta az edző. – De mi nem erre spekulálunk, úgy készülünk, hogy ott lesznek a vízben. Sőt: kívánom is ezt nekik. Különben is, a védekezésünkkel nincs semmi probléma, jó bekkjeink vannak, szerintem az országban a legjobb párost alkotja a válogatott Baksa Laci előtt ügyködő Komlósi, Monostori duó. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél jobban kitoljuk a párharcot, semmilyen körülmények között nem adjuk könnyen a bőrünket!

Nyerni akarnak a szentesiek

A Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK női pólócsapata elveszítette az Újpest-OSC otthonában a két győzelemig tartó bronzcsata első ütközetét. Holnap este 6 órakor a ligeti uszodában szeretne egyenlíteni Kocsis István edző együttese.
– Sajnos Szremkó Krisztinára továbbra sem számíthatok, de Bódi Anett sem százszázalékos. Akarunk még Pestre utazni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a védekezésünk nem romlik az első meccshez képest, viszont a támadójátékunk jelentősen feljavul – nyilatkozta a tréner.
A férfiaknál a 9–12. helyért harcoló Szentesi VK az OSC ellen a Hajós uszodában ma 18 órakor ugrik vízbe. A nyolc pontig tartó párharc 2–2-ről indul.

Vannak olyanok, akik a fináléba kerülést illetően a mai meccset sorsdöntőnek ítélik. Gyöngyösi edző ezzel nem teljesen ért egyet:
– Nekik esünk holnap, ahogy tette azt a Pick Veszprémben. Amennyiben a védekezésünk olyan lesz, mint eddig, bármi előfordulhat. A nyitányt még nem gondolom mindent eldöntőnek, viszont az utána lévő, szegedi meccset már tényleg vízválasztónak lehet nevezni. Ha jól tudom, Tóth Lacin, Mészáros Pistán, Monostori Attilán és Molnár Péteren kívül a keretből más nem játszott még bajnoki döntőt. Itt az alkalom! A Szeged még sohasem állt ilyen közel hozzá. Valamennyi játékosnak át kell ezt éreznie. Rengeteget számít majd, melyik gárda pólósai lesznek higgadtabbak, egységesebbek. Az igazi nagy dolgok most kezdődnek, kár lenne nem élni velük. Egy hónap van hátra a bajnokságból, most aztán tényleg mindent fel kell áldozni a vízilabda miatt erre a négy hétre. Hinni kell minden játékosomnak magában, a társában, a szakmai munkában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képes lehet bravúrra a Szeged

A férfi vízilabda OB I elődöntőjében a Domino-BHSE az Egerrel, a Vasas pedig a Szeged Betonnal… Tovább olvasom