Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Ma megtartják a 25. Balaton-átúszást

A szervezők döntése alapján az eredeti időpontban, ma megrendezik a Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között.
A szervezőbizottság a siófoki meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján, a Balatoni Vízi Rendészettel egyetértésben foglalt állást az időpont mellett. Korábban az okozott némi bizonytalanságot, hogy a hét elején-közepén szombat hajnalra szelet jósoltak a térségbe. Idén 25. alkalommal kerül sor a Balaton-átúszásra. A jubileumi erőpróbát tavaly rendezték volna, de akkor a kedvezőtlen időjárás miatt, többszöri halasztás után törölni kellett a rendezvényt.

Az 5,2 kilométeres távú Balaton-átúszás mára a világ egyik legnagyobb teljesítményorientált szabadidős sporteseményévé nőtte ki magát, emberek ezrei edzenek rá hosszú ideig itthon és külföldön egyaránt. Az eddigi részvételi csúcsot 2003-ban regisztrálták, akkor 10 ezer 731-en vállalták a megméretést. A rendezők ma 7 órától a révfülöpi labdarúgópályán várják a jelentkezőket. Az első próbázók a tervek szerint 8 órakor, az utolsók pedig 14 órakor rajtolnak el. Az úszófolyosót idén is hajókból és motorcsónakokból álló „sorfal" fogja közre, a célba érkezőket és az érdeklődőket pedig kulturális programok várják 15 órától a boglári Platán-strandon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zalai Zita már turbózza magát

Két szegedi úszó is gőzerővel készül a jövő héten kezdődő budapesti Európa-bajnokságra. Széll… Tovább olvasom